Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Klemm Antal: A magyar szórend alapjai

A magyar szórend alapjai.*) Ha a különböző nyelvek szórendjét vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy egyes nyelvekben szabadabb' a szórend, mint másokban, pl. a magyarban szabadabb, mint a németben vagy a franciában; továbbá, hogy ugyanazon nyelv történetén belül is régente szabadabb volt a szórend, pl. a németben. Ebből azt következtethetjük, hogy a szórend az egyes nyelvekben eredetileg szabad volt, azaz a szavak egymásutánja attól függött, hogy a mondatban kifejezett teljesképzet alkotó elemei egymás után minő sorrendben kerültek a tudat látópontjába, arnj. a különböző lelki indító okok szerint más és más sorrendben történhetett. »Ä szók abban a rendben következnek, amelyben az eszmék keletkeznek.« {Brassai: Ä!k. Értés. 1863. 3:268.) Idővel különböző okok folytán állandó szórendi formák fejlődnek ki, így tehát az eredetileg szabad, lélektani szórendből kötött, grammatikai szórend lett. A magyar szórend ma is elég közel áll még eredeti szabad állapotához. Szórendünknek ezt az eredeti szabad állapotát azonban bizonyos formák közé szorította a mondat hangbeli, fonetikai tagolása, mely a mondat legfontosabb fogalmát a főszakasz élére terelte. Mikor beszélünk, nem egyhuzamban mondjuk el mondanivalónkat. Beszélő szerveink néhány szótag kimondása után elernyednek, működésükben kis szünet áll be pihentetésükre és a "következő szótagok kimondásához való fölkészülődésükre, majd újra nekilendülnek. A hangerőnek ezen ismétlődő nekilendülése által beszédünk hangbelileg tagolódik. Az oly szótagcsoportot, melynek kimondása közben nem tartunk szünetet, hanem melyet mint egységes egészet mondunk ki, hangszakasznak (beszédütem: Sprechtakt, exspiritionsgruppe: Sievers, Phonetik^. 233; fonetikai szó. Balassa J'.: A phonetika elemei. 1886. 104) nevezzük. Minden hangszakasz első szótagját nagyobb hangerővel, erősebb hangsúllyal mondjuk ki. Az ily főhangsúlyos szótag több kevésbbé hangsúlyos szótagot vonz magához, még pedig annál többet, mennél erősebb a hangsúlya. Az összefüggő beszédben tehát nem mindén szónak az elejét mondjuk ki főhangsúllyal, hanem csak a szakasz elejét, a szakasz többi szótagjainak a hangsúlya letompul. A beszéd hangszakaszokra való tagolásának nemcsak ily fiziológiai oka van, hanem egyúttal lélektani is. Az egymásután következő hangokat ösztönszerűleg tagoltan fogjuk föl, pl. az ütemező készülék ütéseit vagy a vonat kerekeinek döccenéseit hármanként, négyenként ösztönszerűleg egy-egy erősebb gócpont körül csoportosítjuk, jóllehet a valóságban egyenlő erejűek és egyenlő időközökben következnek egymásra. A közönséges beszéd hangszakaszai a vers hangszakaszaitól, ütemeitől abbn különböznek, hogy egymáshoz viszonyítva szabálytalan időtarta*) Egy fejezet a szerzőnek kéziratban levő Magyar Történeti Mondattan c. művéből.