Valló István szerk.: Győri Szemle 5. évfolyam, 1934.

Képmellékletek és illusztrációk - Sztepanosz örmény patriarka

hatvan éve (1828—1830 közt) történt. Elmondta a pap, hogy a magyar fejedelem sir ját ők, az örmények, kegyeletben tartották. Egyházi irataikból láttád, hogy halálakor udvari emberei tőlük, vagyis paróchiájuktól, örök időkre vásárolták meg. Becsületbeli kötelességül tekintette tehát az egyháztanács a hamvakat és a siremléket a régi temető fölhagyásakor fölszedetni és ide áthozni. Ä vén sirásó, mint ifjú, személyesen jelen volt a sir fölbontásnál és nem hiába, hogy; a hű Komáromy oly nagy gonddal temettette el a cserfadeszkák alá, kőrakás közé helyezett jó, keményfa koporsóban, 125 év multán ;is oly ép állapotban volt, hogy* azt föl se|m bontva, a hamvakat ugyanabban — ámbár egy másik ládaforma külső koporsóba helyezve — szállították át ide. A temető délkeleti részében két óriási, többszázéves, terebélyes platánfa áll. Ezek egyikének, a bejárathoz közelebb állónak, hatalmas lombsátora alatt látták meg az ódon siremléket. Teljesen ép, gondozott állapotban. A Komáromy készítette fehérmárvány sirfedölap (ámbár az idők mohától már szürkűlten) még az eredeti kőkereten nyugodott. E jkőkeretből egy sokkal ujabb — alig 10—20 éves öntöttvas-rácsozat emelkedik föl. A rácsozat diszes, félig-meddig csúcsíves stílusú és nagyon magas. Nemrégiben élénk zöldre festették. — Ki gondozza így a madzsar király nyugvóhelyét? —• kérdezte Thaly. — Az angolok, akik ,ide temetkeznek melléje. A közeli síremlékek föliratai megerősítették a pap e válaszát. Thaly később megtudta Klapka Györgytől, hogy a diszes rácsozatot az 1860-as években a pozsonyi születésű Vecsera báró, követségi tanácsos készíttette és mintegy 10 évvel utóbb egy 1849ben Smyrnába sodródott magyar: Nogell (Nogáll?) István restauráltatta. De utóbb valóban az angolok gondozták a sirt. Elhárítva a sirra hullott platánleveleket és a harasztot, Thaly és kísérete meglátták a még eléggé kivehető címert és a Dierum segítségével elolvasták a kiemelkedő márványbetüs feliratot és azzal szóról-szóra összevágónak találták. Most Thaly a hidegvizű csobogó kutat kereste. — Igen, emlékezünk rá — felelték az öregek. Láttuk a forrást és mert az is a madzsar királyé volt, az egyház fölszedette a csorgó márványköveit és idehozatta. Ott is hevertek a sírtól néhány lépésnyire: a fehérmárvány kávácskák és néhány négy szögletesre faragott kő. — Ilyen ázsiai rend, becsületesség és kegyelet előtt elpirulhatna Európa! — kiált föl iekesen Thaly. Még jobban meglepte a sirásó következő fölvilágosítása : — Mikor a hamvakat átszállították, eredetileg nem erre a helyre temették el és a siremléket sem itt állították föl, hanem kissé arrébb, nyugatnak. Söj maguk a hamvak most is ott és nem ez alatt a sirkö alatt feküsznek. A siremléket az angolok hozatták ide temetörésziik díszéül, de a koporsót föl nem ásták, meg nem bolygatták, csak a sirkövet.