Valló István szerk.: Győri Szemle 4. évfolyam, 1933.

IV. évfolyam. 1-3. szám. 1933. január-márius - Halassy-Nagy József: Surányi Miklós

jék. A dolgok, emberek, összefüggések, sejtések, okok és eredmények tneglátója. Aki kitalálja az erkölcsi élet gravitációs törvényét, a pszichológiai regény Newtonja akart lenni, az új, a nagy, a várvavárt író, emberek oktatója, asszonyok bálványa, a gondolat a 'művészet, az érzés, a toll hőse. Az élet királya. író.« Egyelőre azonban nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Zűrzavaros vágyainak úgy vélt legjobban a megvalósításához közel jutni, ha vidékről a fővárosba jön, az ifjú álmok igéretföldjére és beáll a [betű emberei, az újságírók céhébe. »Fagyos januári napon érkeztem Pestre édesanyám áldásával s néhány papírpénzzel, amit pap-bátyám nyomott a markomba búcsúzáskor. Fekete ruhában, kis kopott táskával, feszes, rosszul szabott papos télikabátban, gőgösen, leereszkedően és naivul, mint egy király, vagy mint egy fiatal klerikus. A Keleti-pályaudvar üvegcsarnoktetejét alacsonynak, szegényesnek és falusiasnak találtam; a fiakkerek lovait gebéknek, a villamosokat piszkos talyigáknak^ a szállodákat vidéki kocsmáknak és egész Pestet alacsony, zegzugos, kicsinyes és kezdetleges fészeknek láttam magamhoz képest és ^arra gondoltam, vájjon rnegérzi-e ez a város, hogy e pillanatban ki lépett be nyomorúságos falai közé ...« Az élet királyának vélt diadalútja elég könnyen kezdődött, noha a főváros nem omlott legott lábai elé. Másnap azonban már a Magyarország szerkesztőségének udvari szobájában ült és várta a n agy feladatokat, melyekkel szerkesztője meg fogja bízni. Ezek a nagy feladatok azonban csak nem akartak jönni. Helyettük a szerkesztőségi taposómalom idegbénító munkája következett. A Magyarország akkori irányítója Holló Lajos volt, régi függetlenségi politikus, becsületes, de ábrándozó és zsörtölődő kuruc, a magyar gravaminális politikának egyik itt felejtett, kései képviselője. — Nagyszerűen értett ahhoz, hogy az ifjú tehetségek szárnyait lenyesegesse és lapjában nem engedett szóhoz semmit, ami művészet és az átlagot meghaladó teljesítmény volt. A szürke és egyhangú munkának ebben a műhelyében hamarosan lehullott a fiatal újságíró szárnyainak a hímpora. Jó iskola volt ez arra, hogyan kell újra csúf hernyóvá visszagubóznia a tarka pillangónak, amelyik azt hitte, hogy a napfénynek örülve s vidám élettáncot lejtve szállhat majd művészi feladatról művészi feladatra. Surányi ebben a rémes szerkesztői szobában valóságos csömört kapott: megutálta még azt is, aki ír. Igazuk volt őseinknek: az úr nem ír. Csák a szolga az, aki ezzel kénytelen szolgálni kegyetlen zsarnokát. Akár a személytelen Művészet, akár egy sötétképű, zordon főszerkesztő Vagy nagytekintélyű Kiadó képében suhogtatja fölötted korbácsát a zsarnok. Holló Lajosnak nem csekély része van benne, hogy Surányi, aki a fővárosba jövet író akart lenni, mégis csak másfél évtizeddel később jegyezte el magát végérvényesen azzal a (szeszélyes leányzóval, akit Irodalom néven szoktunk emlegetni. De az újságírás jó életiskola volt a számára. Egész serecj érdekes figurával ismerkedett meg és alkalma nyilt látni és végig

1pfóbálni az életnek számtalan olyan formáját, örömét és csalódá-