Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.

III. évfolyam. 10. szám. 1932. december - SZEMLE - Könyvszemle. Johannis Lemovicensis opera. Gálos Rezső. — Sebess Dénes: Két Magyarország, gr. — Hekler: A középkor és a renaissance művészete, gr — Kölönte Béla: Emberkék. —i—c. — Programm-értekezések középfokú iskoláink értesítőiben. —i —c

kára ..." A clairveauxi apátság ősi levél- és kézirattárában, amelyet most Troyesban őriznek, vágya pompásan beteljesedett : találkozott az eddig ösmeretlen s most legrégibb ismert zirci apátnak, Jean de Limogesnek nevével és munkáival. Egyéniségéről nem sokat tudunk. A sok közül egy munkája, a Sornnium morale Pharaonis árul el annyit, hogy utóbb, a harmincas évek derekán közelállott IV. Tibold navarrai királyhoz, Champagne grófjához, aki troubadour is volt, a királyné rajongója és keresztes-hadak ünnepelt hőse, utóbb egy Habsburg-leánynak, majd egy Bourbonhercegkisasszonynak férje s utóbbitól hét gyermek atyja. Ennek a Tiboldnak ajánlja említett munkáját „az ő Jánosa", (suus Joannes vocatus Lemovicensis). Az apát maga is rajongó volt : a tudományok rajongója. A párizsi egyetem már fejlődőben volt, s a szerzetes vágyódó lélekkel írja, hogy milyen boldogok, akiknek megadatott, hogy nagy tudósok hallgatói lehetnek. Pedig maga is nagy tudós volt s igazi középkori lélek — Aristoteles és Cicero, Quintilianus és Seneca tisztelete élt be. (Libellus de dictamine, a fogalmazás művészetéről), de foglalkozott a gonoszság misztériumával (De mysterio iniquitatis), írt egy tractatust de Visitatione és de Electione, s van aszkétikus munkája is : Elucidatio religionis. Leveleken kivül költeményei is maradtak. Ezeknek egy részét, mit Horváth írja, már Visch Károly kiadta a Biblioth. script. O. Cist.-ben, de egy nagyobb terjedelmű verse Versus de Cruce most először jelenik meg. Distichonok, leoninusokban. S azért is érdekesek e leoninusok, mert négyesríműek : a hexameter és pentameter rímei is összerímelnek, tehát a leoninus vers egyben versus caudatus is • Vita laboré carens moritur, quasi flosculus arens, Dum satanae parens peccat uterque parens Haec satana temere temerata fuit muliere, lile miser miserae sic herus haesit herae. Horváth egyébként a költeményeket mesterkélteknek tartja, „expressiones sunt et jam paene non naturales." Igy is kedves emlékek s annál inkább azok, mert „tiltott gyümölcsök" : elhelyezessél bünteti a ciszterciek káptalanja (1199) azt a szerzetest, aki versel, költeményeket ír. Ez a büntetés Jean de Limogest, a trobadourfejedelem Jánosát, nem riasztotta el a versfaragástól. Nem ezért került-e a Bakonyba — ki tudná ? Gondolatnak jólesik. Három terjedelmes kötet lapjairól egy mozgékony természetű, korának tudományában jártas, szorgalmas, rokonszenves apátúr alakja elevenedik meg. A középkornak fia volt, aki bizonyára fÖlebbvalója és rendtársai kívánságára jött el közénk s élt itt a Bakony szívében egy évtizedig. Élt és dolgozott nekünk és értünk, az Imre királyunk építette hatalmas bazilika falai között és falain kivül, amelynek egyetlen oszloprésze és föliratos köve maradt csak emlékül. A magyarországi ciszterci-rend fennállásának 700 éves ünnepére (1182—1932) adta ki Werner apátúr e három kötetet.