Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 7-9. szám. 1932. szeptember-november - Werdenich Endre: A kelénpataki régi misekönyv horvát nyelvű feljegyzései
Ugyanezen következtetéshez vezet azonban a kelénpataki misekönyv miatyánkjának a szövege is. Ä miatyánk és a húsvéti ének t. i. általában a győregyházrnegyei horvátok dialektusában van megírva, míg ellenben a miatyánknak két utolsó kérését: És ne vigy minket stb. = I jne uvedi nas u napast stb. Sokovicz régi egyházi szláv nyelven csatolta hozzá, úgy, nogy a horvátot csak némileg is értő olvasó azonnal felveti a kérdést: mire való ez az eltérés? Ma, s minden bizonnyal már századok óta a nyugatmagyarországi horvát ezt a két kérést js a maga rendes nyelvén imádkozza. Másképen volt a dolog a miatyánknak e két jkérése körül akkor, amikor a pap az ószláv nyelven énekelt szentmisében énekelte a (miatyánkot, s a /népnek az »1 ne juvedi nas u napast«-ra felelnie kellett, ahogyan ma is a latin »Et ne (nos inducas«-ra a kar »Sed libera nos a malo«-val felel. A nyugatmagyarországi horvát tehát az utolsó előtti kérésre, amelyet papjától ószláv nyelven hallott, ugyancsak ószláv nyelven felelt, úgy, hogy az utolsó két kérésnek a többitől elütő ószláv alakját egészen természetesnek! találta, s talán a közös istentiszteleten kívül is így ;imádkozott. Az ószláv nyelv használatát a nyilvános istentiszteletben, különösen a szentmisében a hatóságok későbben megszüntették, s így az ószláv helyébe a latin vagy deák nyelv került. A nép ezutám papjaitól csak deák éneket, djacka v. jacka pjesma-t hallott. A jacka piesma v.pjesan-ban idővel a jacka jelző önálló főnévvé lett, úgy, hogy a jacka a írni horvát telepeseinknél latin éneket, majd pedig éneket általában jelentett. A jacka képzésével egyidejűleg keletkezhetett a jaciti, énekelni ige is, amelyet a jugoszláv szótárok szintén nem ismernek. így (tehát a régi pjeti, pojem, énekelni, énekelek ige tudtommal csak egy régi karácsonyi éneknek refrénjeként maradt meg (Lipo poju angjeli stb.), ez igének u. n. tartós (gyakorító) alakja, pjevati, pivati pedig ezentúl horvát telepeseink énekeiben csak bizonyos archaistikus és vallásos színezettel jelentkezik. Mindezt jobb megokolás hiányában csak hipotézisként állítom, amelyet nyugodtan elfogadhatónak tartok mindaddig, amíg más, határozott, pozitív adatok meg nem döntik. E hipotézisemet Ivsic dr.-hoz intézett levelemben is kifejtettem. A horvát dialektusoknak e kiváló ismerője, laki több más dologról nyilvánított véleményeimhez készséggel hozzászólni szíves volt, válaszában a jacka és jaciti szavak keletkezését vagy származását illető magyarázatomat egyáltalában nem érintette. Misekönyvünk húsvéti énekében is előfordul az ének szó, de nem jacka, hanem pjesan alakjában (2. strófa). Minthogy telepeseink, úgy látszik, elég tekintélyes részben, oly vidékről jöttek, ahol a liturgiát ószláv nyelven végezték,, a bevándorolt horvátok régi hazájának megjelölésében nem lehet elkerülni a senji (Zengg) egyházmegyét. Nemcsak azért, mert IV. Ince pápa 1248-ban a senjieknek megengedte az ószláv nyelvnek használatát a liturgiában, 1 ) hanem azon okból sem, mivel a sop1 ) Ez az engedmény azoiban, amint Racki Ferenc, az ismert jeles horvát történettudós írja, csak megerősítése volt a már régebbről érvényben volt jognak.
