Valló István szerk.: Győri Szemle 3. évfolyam, 1932.
III. évfolyam. 4-6. szám. 1932. április-június - ADATTÁR - Szabady Béla: Gróf Esterházy Antal kuruc tábornagy elfogott levele 1709. szeptember 12-éről
bizonyétok, rettenetes, ki mondhatatlan brutalilást követelt el Hejster Weszprémnek megh vétele után. mert annak fő Commendansát le vágatta, ;Vice Commendansát, Regementbéli Fő TiszLekkel hatod magával megh lődeztette, fílek (!) rajta, hogy ha kézre akaszthat, kitül I(sten)n oltalmazzon bennünket, velünk is úgy ne bánnyon, azért valameddig (Jehetségennq ngedi minden képpen távul kévánok tűle járni, kévánván álhatatossan megh maradni, hogy az Tekéntetes Confederatiohoz hittel obligált devotiomat I(ste)n engem úgy segéllyen, nem akarom megh csorbétani. A minemű Hadi apparátussal vette megh az megh értt három erős Praesidiumot, akiknek semmibül szüki nem volt, Budát is könnyen jmegh vehette volna; csak eöregh ágyuja is volt 15 vagy 16. Ezen mostani progressusával vérszemet kapván, az Ellenségh már megh nem szűnik több fortalitiumokat is mégh az idén attentálni, a mind hogy pdom értésére K(e)g(ye)l(me)d(ne)k, föl tett szándéka az, hogy indisposite tanálván K(e)g(ye)l(me)tekel, insperate obsideallya. Azérl az I(.sten)nért kérem K(e)g(ye)l(me)det jó vigyasztasson( ! ) legyen K(e)g(ye)l(me)tek, (megh láttya, hogy valamint tavali esztendőben döhösködése lellen az ellenséghnek csodálatos képen K(e)g(ye)1 (tekét megh mentette, ugyan azon I(ste)n eő Sz. Fölséghe K(e)g(ye)ltek megh tartásával /valamint az vámon nyert, az Harminczadon az markában fogja szakasztani. Méltósághos fő G(ene)ralis Uramat eő Excellentiájál is alázatos obligation! szerént tartozó képpen kévántam volna mindenekrííl genuine informálnom, de az Bakonyi bujdosás nem nyuj thaivan idütt, alkalmatosságot, más állandób időre köllet tudósétásomal hallasztanom, mind azon által hogy csak addighis innotescállvanak eő Excellentiájának a z itt való extremitásra jutott Constituliók, mellyekben soha mégh eddigh ezen darab föld nem forgott, ne terheltessék K(e)g(ye)l(me)d ezen levelemet eő Excellentiájával communicálni, kévánván talállyá K(e)g(ye)l(me/det fris jó egéséghben. én pedigh maradok az Bakonyban 12 Septembres 1709. K(e)g(ye)l(me)d(ne)k szolgáló [igaz jó Akarója Eszterházy Antal. P. S. Hogy pediglen jobban innotescállyon ( az Méltóságok előtt ezen földnek mostani ellenségh es conjuncturája, adom értésire K(e)g(ye)l(me)d(ne)k, hogy nem csak a? megh jnevezet(l) három végh házok(na)k'megh vételivel consternalódot az benne lévő minden féle népségh. sőt magunknak az Bakonyi bujdosásra jutásával az ellenséghnek három négy felül való persecutionk Imiatt securitast nem égérhetünk. Ennek even tusárul régen prófétáltam az Méltóságos Urnák, de csak szép bésztató szókkal győsztek meg bennünket, a sok ajánló égéretnek sémi effeclussát nem tapasztalhattyuk, (igazán hogy (csak laz tartott lölket érzékenységünkben, az arnótsághnak jövetele is, úgy tartyák itten mind közönségessen, hogy az jégh megh olvadással evanescalt, egy szóval akármit Írjanak az túlsó Földrül pro Consolatione ezen Földre, csak comédiának és nevetséghnek tartják, de ezen földnek el vesztésivel elégh gongyok lészen az Méltóságoknak, méghlen előbenyi helyben álithattyák. Tekéntetes Nemzetes Vitézlő Brigadéros Kis Faludy György, Senator Theörek Istvány Uraimék, kik velem edgyüt bujdosnak az Bakomban köszöntetik K(e)gíye)l(me)det, és kérik eő K(e)g(ye)lmek K(e)g(ye)lmedet eő K(e)g(ye)lmekrűl ! se feledkezzék K(e)g(ye)l(me)d maga is az ott való occurrentiak-