Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Lovas Elemér: Háború utáni régészeti eredmények
találtuk. Feneke fölfelé domborodik. 8 cm magas, 5 cm szájátmérőjű lehetett. Talpán meg lehetett állítani. 20. sír. Távollétemben tárták fel. A csontokat összetörték. Melléklet: 6 db karperec: 2 db drótfonatos, összekapcsolható végekkel, 3 db nyitott, kigyófejes, pálcás, 1 db félhengeresen hajlított lemez-karperec-töredék. Nyitott végén csúcsban metszett, két. köröcske kigyófejjé teszi hasonlóvá. A kigyó nyakát két-két párhuzamos harántvonalka közt szögben tört vonalak érzékeltetik. A karperec további része két-két párhuzamos haránt-barázdával mezőcskére oszlik, minden egyes mezőben középen 3, két keskeny szélén 2—2 köröcske látható bekarcolva. A szemben levő köröcskéket átlós vonal köti össze. Ez' a két átló a középső három közül a középen állón megy keresztül. A karperec másik vége valószínűen szintén kigyófejes díszítést mutatott. Volt még a sírban kis bronzhajtű és kis korsócska szürkés-fekete agyagból, valamint 6 db szépen csiszolt sötétkék üveggyöngy. 21. sír. Csak két db bronzpénzt és egy 7 cm hosszú, kétélű kovadarabot találtak a holttestnél. A pénzek egyikének előlapja olvasható, N. Konstantin pénze; a másik pénzen a hátlap felírásából: ... DQMINORVA1 NOSTRORVM, VOT X. vehető ki, verőjegye STÄ. A kovapenge, a munkások állítása szerint a halott markában volt s bizonyára Juppiter-symbolumnak tekintendő. 22. sír. Kislánynak a sírja. 1926 május 12-én személyesen ástam ki. A holttestből a koponya, a 3 legfelső nyakcsigolya, a hosszúcsontok és némi bordatöredék maradtak meg. Térde táján, baloldalon egy összelapult, eltört üvegpohár feküdt. Az üvegpohár egyenesoldalú, felfelé szélesedő alakot mutatott, alján kiszélesedő gyűrűs talp volt. A lábfejeknél kis fekete cseréptányért, hajában 2 db hajtűt találtunk. A hajtűk egyikének üres bronzgolyó, másiknak sötétkék, lencse-formájú, átfúrt gyöngyszem volt a gombja. A koponya alatt, a két hajtűvel együtt rövid bronzláncocska és egy hatoldalú hasáb formájára csiszolt üveggyöngy volt. A kis lánc, a hajtűk és a gyöngy hajcsomóban feküdtek. A haj kis részét a bronz tárgyak zöldrozsdája konzerválta. 23—25. sírok. Távollétemben ástak ki három sírt. Ezek egyikében egy hosszúkás, barázdált oldalú illatszeres üveg és egy hasonló kidolgozású kis cserépedény volt. Mindkettőt összetörték a vigyázatlan munkások. 26. sír. Hatalmas termetű férfi sírja fej nélkül. A munkások szerint ilyen már korábban is fordult elő. A csontváz egyébként elég épségben maradt fenn. A baltérd belső oldalán egy 137 cm hosszú, 3 cm széles, egyélű, tompahegyü vaskés feküdt. A kés felületén vaslemezből készült tok nyomai látszottak. Nyélnyujtványa négyszögű, pálcás. Közelében egy 8-3 cm hosszú, négyélű árféle vastárgy volt. Balcsipőjében bronzcsatot, valamivel lejebb, a bal felsőlábszár belső oldalán bronz szíj véget találtam. A csat karikája hosszanti oldalán benyomott ellypsis alakú, nyelve görbülten hajlik a karikára és felső oldalán síkokra reszelten tagozott. A karika négyzetes bronzlemez egyik behajtott szélén forog, széle