Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

Minket ezen a helyen az irracionalizmusnak az igazság megismerésére vonatkozó felfogása érdekel, s erről azt mondhatjuk, hogy az irracionálisták általában nem tagadják az ismeret lehetőségét, azonban azt állítják, hogy ez semmiesetre sem a logikus és racionális gondolkodás segítségével érhető el. Az ész számára ugyanis örökké rejtve marad az ismeret tárgyának benső mivolta, hiszen a tárgy mindig túl van (transcendens) az észen. Az ész a maga számára szimbólumokat alkot a tárgyról, amelyek cselekvéseiben talán teljesen kielégítők, ámde nem fedik teljesen a tárgyat, nem esnek azzal egybe, egy szóval: a logikus ész sohasem tudja a tárgyat a maga bensejében »megragadni«. Ezért a logika legfeljebb valami külsőséges tudáshoz vezethet el, de nem ez az igazi. Igazi tudás csak az lehet, amikor leomlanak az alany és tárgy válaszfalai, s egységbe olvad össze az, ami a logika szerint mindig külön van. A logika dualizmusát tehát az irracionalizmus valami élménymonizmusban vágyik túlszárnyalni. Ennek legfőbb sajátossága az, hogy vagy, a tárgy hatol bele mintegy az alanyba, vagy pedig az alany olvad bele mintegy; a tárgyba. E két lehetőség szerint az irracionalizmusnak két formája lehetséges: 1. a szenzuálizmus, 2. az intuicionizmus. A radikális szenzuálizmus az a tan, amely szerint ismeret csak úgy lehetséges, hogy a tárggyal közvetlen érintkezésbe lépek. Ezt csak az érzékileg megismerhető tárgyakkal tehetem meg, mert az érzékek mintegy tapintják a tárgyat, s rajtuk keresztül a tárgy szinte benyúlik a tudatomba. Ezért a szenzuálizmus mindig az ismeret alogikus voltát emeli ki és valóban olyan ellenáramlatként szokott jelentkezni, amely a racionalizmust van hivatva legyűrni. Hogy a szenzuálizmus téves utakon jár és az ismeret kérdéseit sohasem oldhatja meg, azt könnyű belátni. Az érzékek igaz ugyan, hogy a tárgyak hatásait fogják fel, azonban nem olyanok, mint a lágy viasz, amelyik hiven tükrözi vissza a belényomódott tárgy képét. Minden érzék torzít, s azonfelül kritikailag igazolható, hogy — válogat is: nem mindent veszünk észre, ami az érzékeinkre hat. Már maga ez az egy körülmény elegendő volna arra, hogy a szenzuálizmus tanát megdöntse, de vannak még egyebek is. Ha csupán az érzékek adataira kellene a megismerésben támaszkodnunk, akkor sohasem juthatnánk el a tárgyak egységének, összefüggésének a tudatára, mert az érzék a pillanatot tükrözi a maga módján, s azt, amit velünk közöl, elménk logikus rendjének a fonalára kell felfűznünk, hogy értelme legyen. Elég az hozzá : az érzéki adat önmagában elszigetelt és értelmetlen, s azonfelül