Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

tétel tárgya, önmaga más, mint a róla szóló igazság, amely érvényes róla, de nem egy vele. Ezért mondjuk, hogy az igazságnak az a jellemző vonása, hogy mindig igaz, azaz érvényessége nem nyer és nem veszít az által, hogy itt és -ekkor valaki így gondolja vagy sem. Fennállásában egyáltalában nem szorul még arra sem, hogy valaki elgondolja; ellenben, ha valaki egyszer gondolkodik, akkor csak egyféleképpen gondolhatja helyesen, ha t. i. úgy gondolja, ahogyan az illető igazság azt követeli, ahogyan az fennáll. A relativista ennélfogva alapvető tévedésben van, s ha mégis sikerül neki itt-ott igazságot szavakba foglalnia, ezt elve ellenére éri el. De soha sem látja tisztán a felismert igazság nagy összefüggéseit és messze perspektíváit. Olyan ő, mint az az ember, aki önmaga alatt fürészeli a fát: ha elvét végig gondolná, le kellene mondania a tudomány értékéről, s a meddő kétségek sarába kellene zuhannia, ahol nincsenek többé eszmények, csak piszok és kínzó szükségletek. 2. A pragmatizmus. Az igazságnak akár abszolút, akár relativ voltát vallom, még mindig van valami közös alap, amely összeköt bennünket: az abszolutista is, meg a relativista is valami értelmi mozzanatban látja a kérdés magvát és ezt az értelmi mozzanatot fölébe emeli a többinek. Vitájukba durván belevág azonban a pragmatista és azt mondja nekik: »Mit vitatkoztok az igazságon? Hiszen mind a kettőtöknek igazatok van — a maga szempontjából. Bizonyosan bennetek magatokban megvan az oka, amiért így vélekedtek: mindegyikőtök csak a maga igazságával tud élni!« Első pillanatra úgy látszik, hogy ez a pragmatista is egyszerű relativista, mert hiszen ezek hajlandók ily könnyen nekem is, neked is igazat adni. A dolog azonban nem így áll, mert a pragmatista, bár kétségtelenül relativista, igen raffinait relativista. Ő azt mondja, hogy ezeknek az igazság mibenléte körül vívott csatáknak az az oka, hogy az ellenfelek mindegyike az értelmi mozzanat legfőbb értékéhez ragaszkodik, s nem veszik észre, hogy az értelem maga is okozat és nem ok: az élet szolgája és eszköze, de nem. a célja. Értelem ott van, ahol élet van, de az élet nagyobb valami, mint az értelem. Az élet célja maga az élet: a létben való megmaradás. Ez alól az ember sem lehet kivétel. Nagy tévedésben vannak tehát mindazok, akik azt hiszik, hogy holmi utólagos és a tények után sántikáló gondolatok urai lehetnek az élet fényeinek. Szó se róla! Először van az élet, ez a nagy tény, és csak utána