Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 9-10. szám. 1930. november-december - Bedy Vince: Győri fuvarosok

elnevezés szerint „vizestalyigások" nevén szolgálta a közönséget. Vízvezeték nem volt, a kutak is meglehetősen ritkaságszámba mentek : a közönség a Duna és Rába vizének használatára volt ráutalva. A közellakók maguk szerezték be napi szükségletüket, a távolabb lakókhoz a vizestalyigások vitték a szükséges vizet. Győrszigetben a Schlosser-fatelep szomszédságában volt a merítőhely, ahol hatalmas lajtjaikat megtöltötték a Duna vizével és utcáról-utcára járva vitték, sajtárját egy garasért mérve ki a háziasszonyoknak. Mikor az utcában elhangzott a kiáltás: „vizetvizet", minden ajtó kinyílt és a ház népe a kapuban várta az üdítő italt. Az ivásra és főzésre szánt vizet fakannákban tartották ; a mosogatásra, mosásra valót pedig hordókban, kádakban helyezték el. Intézetekben, minő a papnevelő ház is, a pincében óriási cintölcsért helyeztek el falábakon, erős állványon, megtöltötték kövecses homokkal és arra öntötték a vizet, mely a homokon átszűrődve fakannába csepegett le és tisztább, üdébb volt, mint a mai vascsöveken átfolyó vízvezetéki viz. Nagy szolgálatot tettek a vizestalyigások a város közönségének tüzesetek alkalmával is. A tűzharang megkondulására mindegyik vágtatva ment a merítőhelyhez és tele lajttal érkezett a tüz helyére. Az először érkező rendesen jutalomban is részesült. A fecskendő nem érezte a vízvezeték hiányát, a lajtok rendes viszonyok között elegendő vizet hordtak bele. A vizestalyigások, mint a régi Landkutscherok utódai, javarészben Győrszigetben laktak, de voltak Újvárosban és a Nádorvárosban is. Győri ,,talyigás". (Részlet egy régi győri naptár cimtáblájáról.)