Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 4-6. szám. 1930. április-június - Kuncz Jenő: Rubinstein és Heindl Győrött

Rubinstein és Heindl Győrött. Három hangverseny a mult század első felében. A mult század első felében sok neves, európai, sőt világhírű zeneszerző s előadó művész fordult meg Győrött s nagy sikereket aratva hódította meg a város zeneértő, zenekedvelő, de még laikus közönségét is. Ezek között a zenei sikerek közt nem utolsó helyen áll az a három hangverseny, melyet Heindl J. Eduárd és Rubinstein Antal adtak az 1847. esztendő júniusában ; és pedig az elsőt Heindl, a másik kettőt Heindl és Rubinstein együtt. 1 ) Talán nem lesz érdektelen néhány sorban, egykorú napló­feljegyzések nyomán 2 ) feleleveníteni azoknak a napoknak emlékét, amikor ez a két művész majdnem három hetes tartózkodása alatt gyönyörködtette, valósággal önkívületbe ragadta a város közön­ségét. Lángra lobbantották nem egy győri szépség érzékeny szivét, de megpörkölődtek maguk is. Ifjú és bohó volt mindakettő ; alig 24 éves a csinos, szerény, megnyerő modorú Heindl, 18 éves a tüzes, temperamentumos, lobogó Rubinstein ; nagy művész, szerző és elsőrangú előadó, de egyben a végtelenségig könnyelmű — mindakettő. Az a nagy kedvezés, mellyel a győriek őket környezték, másrészt bohém könnyelmüségök, mellyel sikerük anyagi hasznát nyomban elverték, magyarázata annak, hogy Heindl június 3-tól, Rubinstein pedig június 9-től egészen 21.-éig olyan jólérezték magukat Győrött, hogy jóllehet állandóan panaszkodnak és leszólják a „kisvárost", kákán csomót keresve kifogásolnak és kicsinyelnek le mindent, mégsem tudnak dolguk végeztével távozni. Heindl J. Eduard bajor származású, müncheni fuvola-művész, Schwarzburg-Sondershausen hercegi kamara-virtuóz június 3.-án érkezett Pestről, ahol több jól látogatott hangversenyt adott, vele jött Feska nevü budapesti ügyvéd, aki őt európai körútján kiséri ; *) Dr. Petz Lajos Győr zenei élete c, sajtó alatt levő müvében ezen művész-estéket szintén felsorolja és általánosságban megemlékezik a három hang­versenyről. 2 ) Ecker d' Alma János naplói alapján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom