Bedy Vince: A pápóci prépostság és perjelség története /Győr egyházmegye múltjából 6. (Győr, 1939)

II. A Szent Ágoston-rendű remeték pápóci kolostora és perjelsége

séges és jóhajlamú, hogy így tanulmányait folytathassa. 30 ) A pápóci prépost, kinek nevét nem írja ki okmányunk, tiltakozott Nádasdynak törvénytelen eljárása ellen, mivei a kinevezés joga őt nem illeti meg. 31 ) Téves a Szent Be­nedek-rend történetében foglalt az az állítás, hogy Him­melreich György pápóci prépost lett volna. 32 ) 1615—1619. Naprághi Demeter győri püspök. Ná­dasdy Pál gróf Himmelreich lemondása után kegyelet­ből és tiszteletből *Naprághi Demeter győri püspöknek adta a perjelséget, de reverzálist kért tőle arról, hogy sem a püspökséggel nem egyesíti, sem el nem idegeníti a perjelséget. 33 ) Valószínű, hogy Nádasdy Pál gróf kegy­úri jogát akarta biztosítani, mikor egymásután ily elő­kelő állású egyházi férfiaknak adta a perjelséget. Bízott talán benne, hogy a király az alapítónő végrendeletén alapuló jogát nem érvényesíti e kiváló híveivel szemben és így a kegyuraság az ő javára évül el. Az is csak fel­tevésünk, hogy Naprághi haláláig megtartotta a perjel­séget; okiratunk erről nem szól. Okirataink határozottan beszélnek Baksav István perjelségéről is, 34 ) de évet egyáltalában nem említenek, azért nem is tudjuk besorozni a perjelek közé. Nagy­bátyja, Himmelreich Tibor, II. Rudolf magyar király tit­kára révén már 14 éves korában 1587-ben elnyerte a lé­bényi apátságot. Mikor Rómában tanulmányait befejezte, 1597-ben, Győrött kanonoki stallumot kapott. Ez idő kö­rül kellett megkapnia a pápóci perjelséget is, mikor an­nak betöltése jogilag vita tárgyát képezte. Meglehet, hogy a király ugyanakkor adta neki a perjelséget, mikor Nádasdy jogtalanul másnak adta azt; így ketten bírták egyszerre, azért nem tudjuk birtokának idejét meghatá­rozni. A 17. század elején két perjelről tudósítanak for­rásaink, akiknek perjelségét azonban kétségbe vonjuk. 1607-ben Telekesi István vasvári kanonokot írja perjel­nek Rupp Jakab, 35 ) akinek adatai azonban nem mindig megbízhatók. Majd pedig Máthésy György perjelségéről hallunk. II. Ferdinánd király 1624-ben megparancsolta a 30 ) Pannonhalmi lvt. 5. Capsa, lit. ,C. 31 ) Pápóci prépostság iratiára: 9. Tárca, 798. sz. 32 ) IV. 7fi. 1. 33 ) Pápóci préposts. lvt. 8. Tárca. 748. sz. 34 ) Pápóci prépostság oklvtára: II. Cth. 84. sz. — 1. Tárca. 609-7-61Ö. sz. 9. Tárca, 785. sz. 35 ) Magyarország helyrajzi tört. I.. 579. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom