Bedy Vince: A pápóci prépostság és perjelség története /Győr egyházmegye múltjából 6. (Győr, 1939)

I. A pápóci prépostság

nem fordul elő. Szathmáry püspök, úgy látszik, magának tartotta fenn egy időre a prépostságot és annak jövödel­mét, de a kanonoki stallumot másnak adta. 1508 —1519. Szathmáry Ferenc, valószínű, hogy előd­jének, a győri, ugyanazon nevű püspöknek rokona. Sze­mélyes adatait nem ismerjük. A pannonhalmi főapáttal hosszadalmas perbe keveredett écsi halastava miatt. A káptalannal egyetértve ugyanis Écsen halastavat létesí­tett, melynek medrét megfelelő töltéssel vétette körül. Az Écsen keresztül folyó Bakonyér szolgáltathatta a tó­nak szükséges vizét, mely még malom hajtására is alkal­masnak bizonyult. A tó létesítése ellen a főapát azon a címen tiltakozott, hogy a prépost főapátsági területet foglalt el tavával. 1515-ben Alföldy Péter várbíró és Ethe János várnagy által széthányatta a tó töltését, a tavat pedig meghalásztatta. Ezért Szathmáry prépost Uláskló király parancsával perbe idézte a főapátot. 116 ) A peres ügy befejezését nem ismerjük. 1518-ban II. Lajos király által újra megerősíttette a prépostság adomány­leveleit. 117 ) Az osztozkodó kanonokok között 1519. jú­lius elején (Szent Margit és Szent Elek napja között) ta­lálkozunk nevével utoljára. 118 ) Átment az esztergomi káptalanba, ahol 1521—1530-ban honti főesperes volt. 119 ) 1519—1524. gersei (chersei) Pethő Gergely. Első­ízben 1519. július 29-én találkozunk vele, mint pápóci préposttal a bolognai egyetem tanulói között. 120 ) Gelsei Margitnak rokonságából, a Nádasdy-nemzetség gersei ágából származott; valószínűleg e címen nyerte el a pré­postságot és a győri kanonoki stallumot. 1520-ban egész éven át helyettesítette a káptalan a karban, helyettesének 2 forintot fizetett ki kanonoki jövödelméből. 121 ) 1522-ben Oculi vasárnap után való szerdán az osztalékból állandó távolléte miatt csak 1 forintot adott neki a káptalan; nagycsütörtökön azonban egész osztalékát kiadta. 122 ) Még 1523-ban is távollevőnek mondja másik okira­tunk. 125 ) Ebből arra következtetünk, hogy még mindig Bolognában tanult. 1524-ben Karácsony vigiliáján még 116 ) U. o. 7. Tárca, 625. sz. — 4. Tárca, 410. sz. 117 ) Hazai okmt. II., 408. 1. 118 ) Győri kápt. m. lvt. I. Szám. k. 478. 1. 119 ) 1876. évi győri egyházul, névtár. 12 °) Győri kápt. m. lvt. VI. Cth. 246. sz. 121 ) Pápóci préposts. lvt. 1. Tárca, 416. sz. 122 ) U. o. 123 ) Káptalani I. Szám. k. 587. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom