Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének múltja /Győr egyházmegye múltjából 5. (Győr, 1939)
II. Győr többi temploma, plébániája, kápolnája, kolostora és ispotálya a középkorban
után még fennállott, 1115 ) de a 16. század közepén megsemmisült. A ház főnöke, preceptora Velykey Márk győri kanonok is volt, 1542-ben elnyerte a szentadalbertj prépostságot; a kónyi birtokot mint a menedékház egyetlen tagja maga birta; 1550-ben bérbe is adta: ekkor tehát már elpusztult a menedékház. Mikor Velykey Márk meghalt, 1559-ben Ferdinánd király Kónyt a győri káptalannak adta a székesegyházi iskola fenntartására. 111 ) 1554-ben Ferdinánd király Győr mellett lebontatott egy megrongált templomot a vár megerősítésére. Ez a templom a szöllők mellett fekvő, már előbb lebontott templomon túl volt. 115 ) A győriek szöllői a mai Szabadhegy határában voltak; az ezek mellett lebontott templom valamelyik külsővárosi plébániai templom lehetett, az ezen túl fekvő pedig a János-lovagok temploma volt. így tűntek el még romjai, alapkővei is a menedékháznak és templomának. A preceptória templomában valamelyes lelkipásztori teendőt is végeztek a keresztesek saját jobbágyaik között. Erre vall a templom mellett fekvő temető is, melybe bizonyosan saját jobbágy-híveiket temették el. A menedékház főnökei közül néhányan a győri káptalanban stallumot is kaptak: 1216. Pethe mester, preceptor. 1463—1511. Keszói Simon. 1512—1516. Zabady Miklós, ki egyúttal a fehérvári, és a Szent Erzsébetről nevezett esztergomi preceptóriának is főnöke volt. 1516—1559. Velykey Márk. 1559—1560. szebeni Listhy Sebestyén, aki már csak címét viselte a preceptóriának Oláh Miklós adományából. 1111 ) 1560. után többé a címmel sem találkozunk eddig ismert okiratainkban. il 3 ) U. o. 233. 1. 1U ) Gy. k. m. lvt. 9. Cth. 729. sz. Eredeti adománylevél. 115 ) Takáts Sándor: Rajzok a török világból. IL 60. Ecclesiam. quae si ta est ultra aliam antehac destructam penes vineas, praediehus Panschreiher facial dcstruere. et lapides istos atque alios hinc inde in antiquorum aedificiorum fundamentis jaeenles ad Jaurinum adducere et convehi. llf; ) Rupp Jaka!> i. m. V.,. 129. 1. — V. Házi Jenő: Sopron város töri. VII 122. 1. — Beiszig E. i. m. 233. 1. — Bedy Vince: A győri káptalan tört. A kanonokok névsora.