Bedy Vince: Győr katolikus vallásos életének múltja /Győr egyházmegye múltjából 5. (Győr, 1939)

III. Újabbkori plébániák, templomok, kolostorok

ket teljesen kiölte. 81 ) A mai dunai vashid tengelyében fekvő régi házat a város lebonttatta, a széles Rónay Já­cint-utcát nyitotta ott meg; a plébániának pedig átadta az Erzsébet-utcában fekvő új házát, mely a kerületi vá­rosi tiszti lakás célját szolgálta előbb. Temetők. A legrégebbi temető ősi keresztény szokás szerint a templom körül terült el. 1765-ben fel is szentel­ték. Hatósági tilalom folytán már 1780-ban használaton kívül állott. Pataház földesura, a nemes Bertalan-család kerítéssel vétette körül addig is, míg törvény szerint ki­üríthető volt. A másik temető a községen kívül feküdt, ott van ma is. Révfalu is, fiókközségei is közösen használják. 82 ) Protestáns vallású lakosok. A 16. század végén és a 17. elején a várőrség protestáns vallású katonái rendez­tek be Pataházán maguknak imaházat, és prédikátort is tartottak ott. si ) Arról nincs tudomásunk, hogy ekkor Révfalu és Pataháza lakosai között voltak-e protestán­sok, és azok is használták-e ezt iaz imaházat. A 18. szá­zad protestáns lakosairól részletes kimutatást közöltünk fentebb; ezeknek templomuk, imaházuk, iskolájuk nem volt a községben. Az evangélikusok Felpécre, a kálvinis­ták Szemerére jártak istentiszteletre. 84 ) A 20. századbeli protestáns lakosok a győrújvárosi lelkészségekhez tar­toznak. A 18. század végén egy három gyermekes görög nem egyesült család is lakott Révfaluban, aki Győrúj­városba járt a maga templomába. (A »nem unitus pá' pához«.) 85 ) Révfalui plébánosok. 1710. július—november. Kudlik Sándor. 1710. november—1715. március. Hávor János, aki közben hosszabb időt töltött Pozsonyban. 1715—1754. A zámolyi plébánia gondozta Révfalut, mint fiókegyházat. 1755—1763. Pamhakkel Ferenc. 1763—1804. Mersenics Ferenc. 1804. Biró György adminisztrátor. 1804. június—1819. Cséffalvay János. 81 ) U. o. História domus. 82) V. o. 1780. évi Can. Visit. m ) L. fentebb a székesegyházi plébánia történetében. 84 0 1780. évi Can. Visit. 85) U. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom