Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)
VI. A káptalan javadalma, jövödelmet
IX. Gyirmót, Gyirmót községgel és pusztával Giurmoth, Giormolth, Germolth, Gyrmolíh nevek alatt a 12. század közepétől fogva találkozunk okiratainkban. 1 ) Felerészben királyi birtok, felerészben nemesi birtok volt. A nemesek között találjuk a Gyirmóthi-családot is. 2 ) A birtokosok között ismerjük a váradi káptalant is. Szent László király adományából jutott e birtokrészhez. 3 ) E birtokrészből 1255-ben a királyi udvarnokok egy és fél ekényit elfoglaltak, de bírói ítélet után vissza kellett adniok. 4 ) Nagy Lajos király 1366-ban növelte a váradi káptalan e birtokrészét, mert a még meglévő királyi birtoknak felét és másik felének negyed részét neki adta, háromnegyed részét pedig a Wees nemeseknek juttatta. 5 ) 1314-ben már a győri káptalan is a falu birtokosai között foglal helyet; ez évben 13 márka (= 48 forint) rendkívüli adót fizetett. 6 ) Mivel királyi udvarnokok, faedénykészítők, lovászok birtokában volt a határ egyik része, azt kell hinnünk, hogy a győri káptalan is királyi adomány útján, alapítvány fejében szerezte meg. 1321-ben Germany Dénes és Thepány Wyd Ménfő és a Rába között fekvő birtokrészüket, mely a mai » Sár kerék « dűlőnek felel meg, a Rábán való halászati joggal II. Miklós győri püspöknek eladták 60 bécsi márkáért. 7 ) Miklós püspök e birtokrészt a káptalan képviseletében és annak számára vehette meg, mert a püspökség javai között sohasem fordul elő. Az 1321., 1341., 1345. évi határjárási okmányok egyenesen a káptalan birtokának nevezik Gyirmótot. 8 ) 1355-ben akai Ivánczy István deák a maga gyirmóti birtokrészét, melyet öröklés és vétel útján szerzett, és amely a káptalan birtokrészével határos, a maga 1) Fejér C. D. 2, 144. — 4 / 3 . 116. 1. — Katona: Historic eritica Regnum Hung, slirpis Árpád. 665. ]. — Wenzel: Árpádkori új okmt. 1, 63. 1. 2 ) Fejér C. D. 4 / 3 . 428. 1. — Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi leírása. 2. Függelék, 507. 1. — Hazai okmt. 8, 28. 1. 3 ) Fejér C. D. l0/ 3 . 253. 1. Bunyitay Vince: A váradi püspökség tört. 2, 274. 1. 4 ) Fejér C. D. !0/ 3 . 252. 1. 5 ) U. ó. 9/ 6 . 159. 1. 6 ) Győri kápt. m. lvt. I. Szám. k. 34. 1. 7 ) U. o. 13. T. 2302. sz 8 ) U. o.