Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)
Első rész. A papnevelés története a püspökség megalapításától napjainkig
matra elhelyezett 25.000 frtról szóló iratokat másolatban — az eredetit a győri székesegyház levéltárában hagyván meg — átadja a jezsuitáknak, hogy annak kamataiból annyi növendékpapot tartsanak el, és neveljenek, amenynyire a költségek kifutják; ezekhez több jogot a maga és káptalana számára nem tart fenn, mint egyéb szülők, kik ideiglenesen vagy örökre átadják nekik gyermekeiket. A növendékek felvételét, elbocsátását teljesen a győri kollégium rektorára bizza; csak azt köti ki, hogy vasárnapokon és ünnepeken, amint a szükség kivánja, a győri székesegyházba assistálókat küldjön. Elvégezvén a hűin aniórákat, három éven át tanulják a teológiai tudományokat, hogy a szent rendek felvételére alkalmasak legyenek. Ez utóbbi tanulmányok költségéről ő és utódai külön gondoskodnak. A tanulás befejezése után az ő vagy helyettese engedélye nélkül az ifjaknak más egyházmegyébe nem szabad átmcnniök; de ha valamely szerzetbe akarnának belépni, azt nem akadályozza meg; azonban ezt is neki vagy helyettesének előzetesen be kell jelenteniük. Ha a jezsuiták szerzetének Magyarországot vagy Ausztriát el kellene hagynia, a Dallos-alapítvány kamatait a győri székeskáptalan veszi fel; de semmi más, még jámbor célra sem fordíthatja, hanem csakis növendékpapok neveltetésérc. Ha a jezsuiták ismét visszatérnének Magyarországba vagy Ausztriába, akkor legott joguk van a kamatok kikövetelésére egyházmegyei növendékpapok nevelése címén. Végül kéri utódait és székeskáptalanát, valamint a jezsuitákat is, hogy a Dallos-alapítvány kamatait semmi más, még jámbor célra se fordítsák, mint amire Dallos maga rendelte; miként azt most ő, több évi megszakítás után — elődje szándéka szerint eredeti rendeltetésének visszaadta, Isten dicsőségére, a győri egyháznak lelkiekben való gyarapodására elrendelte. 2 ) Okiratszerűcn nem tudjuk megállapítani, hogy Püsky püspök tényleg átadta-e az alapítványt a győri jezsuitáknak. A hivatkozott okirat azonban oly határozottan beszél, oly részletes intézkedéseket tartalmaz, az alakiságok oly kellékeivel is rendelkezik, hogy minden tekintetben megfontolt, tényleges szerződés képét viseli magán, melynek végrehajtásáról nem kételkedhetünk. — Valószínű azonban, hogy már Püsky utóda, Széchényi György ez alapítványt a bécsi Pazmaneumot vezető je2 ) Győri szemináriumi irattár: Fasc. Szeminárium történetére vonatkozó jegyzetek, okmánymásolatok.