Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Első rész. A papnevelés története a püspökség megalapításától napjainkig

Dallos Miklós győri püspök (1623—1630) korának égető szükségét megértvén, iskolák és papnevelő-intézet alapításában kereste az egyházi állapotok jobbrafordulá­sának feltételét és biztosítását. A királyhoz intézett em­lékiratában alapos részletességgel kifejti törekvését és annak jogos, üdvös voltát. De nemcsak szóval-irással iparkodott egyházmegyéjének bajait orvosolni, hanem példát mutató tettel is: 25.000 rajnai forint alapítványt tett le Győrött létesítendő szeminárium céljára. A nemes terv egyelőre nem valósult meg. Mig a szeminárium tény­leg meg nem épül, és a teológiai oktatás a megszerve­zendő hittudományi főiskolában meg nem kezdődhetik, addig Püsky János püspök (1650—1657) a jezsuitákra bizta a növendékek tanítását. 1 ) Okmányt állított ki, mely­ben elmondta, hogy Dallos püspök szándékának teljesí­tése félbenmaradt, azért ő most örök időre biztosítani akarja e célt. Káptalanéval egyetértve az alapítványt a Jézustársaságra bízza, főleg abból az okból, mert e szer­zet a pápák, fejedelmek, királyok, bibornokok, hercegek tanúbizonysága szerint az ifjúság nevelésében kiváló ér­demeket szerzett már is magának. A trienti szent zsinat szellemében e szerzet vezetheti a legalkalmasabban a szemináriumot. Mivel felhívására a Jézustársaság általá­nos főnöke, Nickel Gosvin, az osztrák tartomány főnöke, Juinchelius Zakariás is beleegyezett a tervbe, káptala­nénak helyeslésével átadja a növendékpapság vezetését, teljes joggal való igazgatását, nevelését a jezsuitáknak. Ugyancsak átadja a jezsuiták temploma mellett fekvő, és a káptalan földesúri joghatósága alatt levő házakat, me­lyeket Dallos püspök saját pénzén e célra vett meg. A Dallos püspök által letett és a bécsi mázsaháznál ka­!) Az eredeti okmány: Győri kápt. m. lvt. Arca 28. fasc. 1. alatt, Declaratio Episcopi Joannis Pisk}' alumnos concorneas ­volt elhelyezve; ma már nincs meg. De másolatban a szeminá­rium irattárában megtaláltam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom