Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Második rész. A győri szeminárium története

megbízza az elöljáróság majd az egyik, majd a másik nö­vendéket valamelyes felügyelet gyakorlásával. Ez új fe­gyelmi rendszert Széchenyi Miklós gróf püspök honosí­totta meg a cellarendszerrel együtt. A növendékek ügyes­bajos dolgaikban közvetlenül érintkeznek elöljáróikkal. A gyakori és közvetlen érintkezés, mint a helyes rend­szernek elkerülhetlen eszköze, eredményezi, hogy az elöl­járók közvetítők nélkül maguk figyelhetik és ismerhetik! meg növendékeik szellemi és lelki tulajdonságait, és mindegyiknek abban lehetnek segítségére, amiben legin­kább rászorul a vezetésre, figyelmeztetésre, útbaigazí­tásra. Ez a rendszer az önálló, egyéni nevelés szolgálatá­ban akar állni. Ez a rendszer is megkívánja, hogy az elöl­járók lelkiismeretesen, tapintatosan, szeretettel bánjanak növendékcikkel; minden aprólékos dolgukkal törődjenek. Ezt a munkát nem lehet szabályok közé szorítani. D) A lelki élet ápolása. Egyházias szellemben való nevelés. A hazafias érzés ápolása. A szemináriumnak első és legszorosabb feladata az, hogy gyengédlelkű, kötelességtudó, egyházias szellemű papokat neveljen. Minden szabályzata, ájtatossági gya­korlata, fegyelmi rendelkezése e célra irányul. A követ­kezőkben meg akarunk említeni egynéhány nevelési esz­közt, módot, melyekben a mult időknek jellegzetes, sok­szor tanulságos vonásait láthatjuk. Szentgyakorlatok. A lelki élet ápolására szolgáltak a szentgyakorlatok, melyekkel kezdték a növendékek az iskolai évet, és a nagyhétben ismét megerősítették papi hivatásukat. Mindegyik alkalommal 3—3 napig tar­tottak. Mig szerzetestanárok tanítottak a főiskolában, akik az intézet falai között laktak is, ők tartották e lelki­gyakorlatokat; 1745-től kezdve pedig a jezsuiták. 35 ) Az ő módszerük maradt irányadó akkor is, mikor már eltávoz­tak Győrből: az elmélkedéseknek csak egyes pontjait adta meg a vezető, a kifejtés, a lelki elmerűlés, az alkal­mazás az egyes növendékek szellemi munkája volt. Az elv az volt, hogy a leolvasott vagy elmondott elmélkedés igen gyakran csak a fülnek szól; a saját lelki munkánk­kal végzett szemlélődés mélyebb hatással van életünk to­vábbi folyására. Zichy Ferenc püspök 1767-ben már az intézeti elöljárók kötelességeként írta elő a lelkigyakor­35 ) Szemin. könyvtár: Diarium Collegii S. I. Majdnem év­ről-évre találkozunk a lelkigyakorlatokat vezető páter nevével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom