Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Második rész. A győri szeminárium története

4. Beniczky Sándor kir. tanácsos 1764 május 5-én 1000 forintot hagyott a szemináriumnak, hogy annak ka­mataiból a felszentelt növendékek hetenkint 2, egész év­ben 104 szentmisét mondjanak érette a Magyar Ispita templomában. 4 ) Misézők egy-egy szentmiséért 24 kraj­cárt kaptak, a fennmaradó kamatjövödelem a szemináriu­mot illette. 5 ) Vilt püspök a misék számát 83-ra vonta össze, és misedíjul 30 krajcárt állapított még 1 . 0 ) Az ala­pítványi tőke Eszterházy hercegnél volt kölcsönben 5°/o kamatra, ki azt 1825-ben 950 forint 10 krajcár váltó­pénzben fizette vissza, ami ezüstértékben 380 forint 4 krajcárnak felelt meg. 7 ) Juranits püspök 1837-ben a mi­sék számát 38-ra szállította le, misedíjul 30 krajcárt ál­lapított meg; és a misék végzését a szeminárium kápol­nájába tette át. Széchenyi Miklós püspök 1902-ben az aligazgatónak osztotta ki a 38 misét, de azt is megen­gedte, hogy bármely templomban elvégezheti azokat. A tőke 1858—9-ben 399 o. é. forintot tett ki. 5. Szabó Imre kanonok, az intézetnek 6 éven át igazgatója, 1768-ban 200 rajnai forintot tett le alapít­ványul, hogy annak kamataiból hónaponkint 1, évenkint 12 szentmisét mondjanak érette a szeminárium felszen­telt növendékei a székesegyházban Szűz Mária kegyelem­képének oltáránál. Miséző 45 krajcárt kapjon, a kamat többi része a szemináriumé legyen. 8 ) Az 1811. pénzrom­lás 80 forintra apasztotta a tőkét, azért Juranits püspök 1837-ben 6-ra szállította le a misék számát, misedíjul 30 krajcárt szabott meg; a misék elmondását az intézeti kápolnába tette át. O. é. a tőke 84 forintnak felelt meg. Széchenyi Miklós püspök a tanulmányi felügyelőnek osz­totta ki e miséket, és megengedte, hogy bármely temp­lomban elvégezhesse azokat. 6. Schröck Anna Mária 1771 április 2-án 100 forin­tot tett le hat szentmise örökös alapítványául. 1781-ben újabb 100 forinttal egészítette ki alapítványi tőkéjét má­sik szentmisére. Hónaponkint egy szentmisét kívánt a székesegyházban Szűz Mária oltáránál, hogy ezeket a 4 ) Győri püsp. lvt. Fasc. Semiii. I. 1769—76. évi szemin. számadás'. ., 5 ) Győri kápt. m. lvt. 29. T. 1010. sz. Kimutatás a szemin. alapítványairól. 6 ) Püsp. lvt. Fasc. Semin. II. 7 ) Szemin. irattár: Connotationes Sémin. Cleri Jun. Jaur. concernentes ab an. 1836. 8 ) Győri kápt. m. lvt. 29. T. 3984. sz. Eredeti alapítólevél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom