Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)
Második rész. A győri szeminárium története
szeminárium. 53 ) A háború hatásához tartozott a bekövetkező drágaság, -melyen csak úgy tudott átvergődni az intézet, hogy a helytartótanács a rendes járulékon felül még 7365 forintot és 13 krajcárt utalt ki számára a vallásalapból. 54 ) Még a ruházatban is megszorítást kellett az intézetnek eszközölnie úgy, hogy csak a 4. éveseknek adott új reverendát, a többieknek régi ruhájukkal kellett megelégedniük; az új növendékek pedig a viseltes jobb ruhákból alakíttattak, igazíthattak magliknak ruhát. 55 ) De mindez csak bevezetése volt a következő vagyoni romlásnak. Az 1811. évi pénzromlás a készpénztőkéből élő szemináriumra óriási csapást mért. A sok oldalról megnyirbált tőke ötödrészére apadt le: és így a növendékek eltartására elégtelenné vált. Szentpétery László, intézeti igazgató ismételten kijelentette, hogy kénytelen a növendékeket hazaküldeni, mert már saját pénzét is elköltötte; a kereskedők és iparosok nem hiteleznek; így nem tud az intézet megélni. 56 ) A pénz értékének csökkenése hallatlanul felverte az élelmiszerek árát. Az 1811—12. évre a szeminárium igazgatója az intézet szükségletét és annak árát a következő kimutatásban sorolta fel a püspök előtt: 1. 80 mérő búza à 30 forint . 2400 forint 2. 130 mérő kétszeres à 25 forint . 3250 „ 3. 50 akó bor à 30 forint . . . . 1500 „ 4. 30 akó bor à 40 forint . . . . 1200 „ 5. 6 mázsa kifőzött vaj à 500 forint . 3000 „ 6. 8 mázsa disznózsír à 500 forint . 4000 „ 7. 40 öl kemény tűzifa à 70 forint . 2800 „ 8. 6000 fej káposzta, száza à 40 frt. 2400 „ 9. 12 mérő bab à 25 forint . . . . 300 „ 10. 12 mérő borsó à 25 forint . . . 300 „ 11. 6 akó ecet à 35 forint . . . . 210 „ 12. 30 mérő burgonya à 10 forint . . 300 „ 13. 20 mérő répa à 12 forint . . . 240 „ Átvitel : 21900 forint 53 ) U. o. Szentpétery igazgató jelenlése 1812. jan. 4. — Szemin. irattár: Számadások könyve. 54 ) U. o. Fasc. Vegyesek I. 55 ) U. o. Protocoll. Clericorum 1809—10. tanév elején olvasható megjegyzés. 56 ) Győri püsp. lvt. Fasc. Semin. I. Szentpétery László jelen lése.