Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Első rész. A papnevelés története a püspökség megalapításától napjainkig

resztet, húsvétot, pünkösdöt köszöntöttek, amiért valami jutalom szintén járt nekik. Az ének — bizonyára — az ünnep tárgyával foglalkozott és így teljesen vallásos­jellegű volt. Ez a szokás a kántoroknál igen sokáig fenn­tartotta magát, és mellékjövödelmül szolgált. A székes­egyházi koralistáknál a 19. század első felében szüntette meg a püspök és káptalan; az elmaradt jövödelem pót­lására a püspök évenkint 6 db aranyat, a káptalan pedig 70 váltó forintot utalt ki számukra. 80 ) A kántálás tehát nem is megvetendő jövedelmet hozott. Az iskolások kán­tálása a 17. század elején kellemetlenséget is okozott úgy a fiuknak, mint a káptalannak. Ugyanis 1615-ben egyik húsvét ünnepén kántáló iskolást Gróf Tóbiás ka­tonatiszt fiainak protestáns nevelője megtámadta. Gróf Tóbiás maga is szidta, gyalázta a katolikusokat: pápis­táknak csúfolta őket, és azt mondta: itt az ideje, hogy a katolikusokat kiűzzék Győrből. Az iskola privilégiuma ellenére behatolt az épületbe, az iskolást ott akarta el­fogni; egyik tanulótársát pedig, aki a kántálónak pártját fogta, arcul ütötte. A káptalan e sértésért Kollonich Ernő vicegenerálisnál panaszt emelt, de az a protestánsoknak fogta pártját. A káptalan br. Prainer János főkapitány­tól kért elégtételt. 81 ) Az iskola jogai, kiváltságai, tanulói felett a káptalan mindig szigorúan őrködött, még akkor is, mikor már a klerikusok nem tartoztak tanulói közé, hanem kántori szolgálatot teljesítő ifjak nyertek benne oktatást. 1640-ben valamely okból kifolyólag káptalani határozattal adta ki a következő nyilatkozatot: Elődeink­től átvett és eddig sértetlenül megőrzött, és a jövőben is megőrzendő ősi szokás szerint mindeneket, akik egy­házunknak és nekünk szolgálnak, jelesen az iskolánkban lakó tanulókat, vagyis kántorokat, amint minden támadó ellen védelmünkbe vesszük, úgy azok hibáival szemben a büntetés kiszabását is magunknak tartjuk fenn. Azért, ha valakinek kifogása van ellenük, vagy egyikük ellen, hozzánk forduljon panaszával. Ha a vétkest a biróság elé kellene állítani, akkor is nem káptalanunk egyes tagja, hanem maga a káptalan folytatja le ellene az el­járást. 82 ) Az iskola internátusából legelőször a klerikusok váltak ki, és a Dallos Miklós püspök által adományozott 80 ) Győri kápt. m. lvt. 5. T. 1481—5. sz. 81 ) U. o. 14. T. 2480. sz. 82 ) Győri kápt. hit. h. lvt. 8. felvall. jk. 411—12. 1. 1640. Reminiscere vagyis bojt 2. vasárnapja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom