Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Második rész. A győri szeminárium története

B) Sinzendorf Lajos bibornok, győri püspök 1732-ben megiiagyobbíttalja a szemináriumot. Sinzendorf Lajos püspök elhatározta, hogy az ide­genben tanuló növendékeket hazahívja. Elhatározásának oka a többek között az volt, hogy az idegenben fizetett összeg fejében itthon több növendék tanulhat; és hogy itt­hon a püspök és káptalan közvetlen felügyelete alatt ered­ményesebben végzik a növendékek tanulmányaikat. A Széchényi György építette szeminárium épülete elégtelen volt 30 vagy ennél több növendék és a meghívott szerze­testanárok elhelyezkedésére, azért 1732-ben még egy emeletet építtetett a ház fölé. Az építkezést 1732. már­cius hó 18-án kezdték meg, és ugyanebben az évben be is fejezték. Az építkezést Horváth János kanonok sze­mináriumi igazgató segítségével Gaun Antal báró kano­nok vezette. Ő számolt be az elfogyasztott költségről is. A számadást 1733. január elején a káptalan már felül is vizsgálta. Az építkezés 3585 forintba és 77 dénárba ke­rült, amit a szeminárium pénztára fedezett részint meg­takarított jövödelméből, részint kölcsönből. A téglát a káptalan abdai téglaégetőjében készítették, ezre 4 fo­rintba került. Elfogyott 85.000 tégla 340 forint értékben. Abdáról hajón szállították Győrré a téglát. Szállítási díja ezrenkint 1 forintot tett ki. A faanyag nagyobb részét győri kereskedő állította elő, a többit Komáromból ho­zatta az építő. A vasat Bécsújhelyből hozták, mázsáját 7 forint 25 dénárért. E címen Összesen, vámmal együtt 245 forint 98 1 / 2 dénárt fizetett ki a szeminárium. Egy kocsi mész ára 3 forint 25 dénár volt; felhasználtak 9 kocsi rakományt, ami megfelel 74 mérőnek. Egy mérő ára 40 dénár volt. Egy kocsi homok ára: 15 dénár. A me­szet és homokot a szeminárium fuvaroztatta; e célra a püspök egy pár lovat adott az intézetnek. A kocsis heti­bére: 1 forint 40 dénár. A kőművesek napidíja: 40—45 dénár; a napszámosoké: 25 dénár volt. 30 ) 30 ) Győri kápt. m. lvt. 29. T. 4067. sz. Gaun Antal báró száhiadása. Az épüleLen a következő helybeli kézművesek dolgoz­tak: Dorffmeister István ács, Klauzer Mátyás és Kinőger Mihály kovácsok, Prauner Domonkos asztalos, Ivrausz József lakatos, Meister Nándor győrszigeti fazekas- és kályhásmester, Lampl üveges. A kereskedők közül, kik az épület felszerelését szállítot­ták: Frank György vaskereskedő és Farkas Antal ruhanemíí­kercskedő nevét említi meg a számadás, s— Nem emlékezik

Next

/
Oldalképek
Tartalom