Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)

Második rész. A győri szeminárium története

sítette. 9 ) A káptalan az elhalt Dávid Pál veszprémi püspök győri házát engedte át ideiglenesen szeminárium céljára; mert ez a ház a végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt püspök után földesúri jogon a káptalanra szállt át. 10 ) Ez volt a második papnevelőház, melyet a káptalan állítása szerint Draskovich püspök is lakott. 11 ) E ház fek­vését sem tudjuk biztosan meghatározni; csak következ­tetjük, hogy a mai Káptalandombon vagy közvetlenül alatta fekhetett. 1638-ból való okiratunkból csak azt tud­juk meg, hogy közelében kis térség terült el. 12 ) 1649-ben olvassuk más okiratunkban, hogy a két Lépcsőköz között fekvő, és leégett Káldy-féle ház hulló romjai egyik arra­menő szeminaristát agyonütötték. E tény talán arra enged következtetni, hogy a szeminárium épülete a Káldy-féle ház tájékán feküdt. 13 ) A szeminárium fenntartásához ebben az időben a kanonokok adományai és hagyományai is hozzájárultak; ami annak a jele, hogy a növendékek hatnál többen lehet­tek. Győri Kolompár István kanonok 1636-ban papi ru­háit hagyta a szeminaristáknak, ami helyett Draskovich püspök 80 forintot követelt a hagyatékból. 11 ) Ivánczy Já­nos nagyprépost 1636-ban egy hordó bort hagyott a sze­mináriumnak, amihez Draskovich püspök még 100 forin­tot követelt a hagyatékból. 15 ) Állandó és megfelelő papnevelőház létesítését akarta elősegíteni Altabak János kanonok, Szent Adalberti pré­post azzal, hogy a Bécsi kapuval szemben levő sarokházát a szeminárium céljára vallotta fel a káptalan előtt, és 1637-ben végrendeletében is neki hagyta. Azt kívánta, hogy a növendékek kanonok felügyelőjükkel együtt lak­janak e házban, és a belőle kikerülő papok érette egy-egy szentmisét mondjanak. A felvallás azt is megmondja, hogy e házat kelet felől Pallér Jeromos örököseinek háza, északról és délről nyilvános tér határolja. E leírás sze­rint megállapíthatjuk, hogy a mai Szent László király­9 ) U. o. 11. Cth. 969. sz. 10 ) Dávid Pál 1632. vegén vagy 1633. elején halt meg. Pélerffy Cone. Hung. II. 321. I. — Ivollányi Ferenc: A magyar főpapság végrendelkezési jogának tört. 176. 1. 11 ) Győri kápt. m. lvt. 8. Cth. 630. sz. — 11. Cth. 890. 969. sz. 12 ) Győri kápt. hit. h. lvt. 8. felvall. jk. 286—7. 11. 13 ) Győri kápt. m. lvt. 36. T. 4701. sz. 14) U. o. hit. h. lvt. 8. felvall. jk. 157. I. 15 ) U. o. m. lvt, 8. Cth. 607. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom