Bedy Vince: A győregyházmegyei papnevelés története /Győr egyházmegye múltjából 2. (Győr, 1937)
Első rész. A papnevelés története a püspökség megalapításától napjainkig
Szeles János (1618—25) Nyitrán kanonok lett. Boldizsár István (1641—47). Később erdélyi plébános. Héderváry János br. (1643—47); pozsonyi, majd győri kanonok, zirci apát, skópiai v. püspök, f 1659. Gróf Esterházy György (1650 —1654) győregyházmegyei javadalmas klerikus, akiből esztergomi kanonok és a káptalan katonáinak parancsnoka lett. Hősi halált halt a törökkel Párkány mellett vívott csatában 1663-ban. Petriz Mihály Ignác (1650—1657). Szalaicz Ferenc (1650—1657). Tarczi Péter (1646—53) később szarvasi, majd szentmiklósi plébános. 3 ) 1655—1700. években 17 győri egyházmegyei növendék tanult a kollégiumban, kik közül többen magas egyházi méltóságra jutottak. E 17 növendék között sorolja fel a kollégium évkönyve a pálosrendű szerzeteseket js, kik a győri püspökség területén levő kolostorokból mentek Rómába teol. tanulmányaik végzésére. 4 ) E növendékek : Telekessy István; vasmegyei nemesi családból származott; a humaniórákat Sopronban, a filozófiát Nagyszombatban tanulta; 1657—61. években volt a római kollégium növendéke. Később sárvári plébános, győri őrkanonok, csanádi, majd egri püspök. Rákóczy Ferenc jeles hive. Lomnicai Kis s ev ichH orva h János Ferenc (1660—); 1674—84. győri kanonok, f 1684. Széchenyi Pál pálos (1665—1671). 1676-ban pécsi püspök, 1677-ben győri kanonok, 1687-ben veszprémi püspök, 1696-ban kalocsai érsek, f 1710. Horváth Györgv (1684—1688). Zombori Lippay Miklós Antal (1684—86") 1688-91. győri, azután pozsonvi kanonok, majd vágújhelyi prépost, f 1718. Kiss János; előbb a Pazmaneumban tanult, hol filozófiai doktori rangot nyert; 1692. ment Rómába. Hazatérve galantai plébános, 1708. esztergomi kanonok, majd egri nagyprépost, c. püspök. Matalics György; pálii születésű, előbb a Pazmaneum növendéke és filozófiai doktor; 1695. került Rómába; 1698. pápai plébános, győri, később esztergomi kanonok, v. vegliai püspök, f 1723. 3 ) Steinhuber i. m. I, 466—7. 1. 4 ) U. p. II. 128 30, 1.
