Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

A győri püspöki székesegyház története

el, mikor a templom nagyobb részét hadi célra foglalta le a várőrség, másik részüket a törökök szórták ki. így érthető, hogy II. Draskovich Gjörgy püspök idejében a főoltáron kivül csak három mellékoltár állt a misézők rendelkezésére. 4 ) A Draskovich- és Széchenyi-féle res­tauráció után a kanonokok buzgóságából megfelelőszámú oltár került ismét a székesegyházba. Szinte versenyeztek az építésben, és kiki alapítványt is tett az ő oltáránái végzendő szentmisékre. 1. A főoltár Matusek András (1668—1713) kanonok költségén újult meg. 1765-ben Kászonits János hagyaté­kából újra festette, márványoztatta Zichy Ferenc püspök, az új, nagy tabernákulumot fából faragott angyalalakok­kal diszíttette. 2. A vérrelverejtékező Szűz Mária tiszteletére és csodálatos képének elhelyezésére az északi hajóba Heis­ter Siegbert gr. győri várparancsnok építtetett oltárt. 3. Az északi hajóba az első oszlophoz Szent Anna tiszteletére Kálóczy Miklós (1648 —1683) kanonok emelt oltárt. Az oltárképet három ezüst koronával ékesíttette fel. 4. Ugyancsak az északi hajóban, a második oszlop­hoz a három iszent király tiszteletére Ferenczfy János (1657 —1681) kanonok költségén épült oltár, melynek kö­zepére értékes Mária-szobor került. 5. Az északi hajó harmadik oszlopához Szent Bor­bála oltárát Berdóczy György (1639—1672) kanonok épít­tette; az oltárképet ezüst koronával diszíttette. 6. Az északi hajó Duna felé eső falához Nepom. Szent János oltárát Thurn Antal gr. (1718—1734) ka­nonok, belgrádi, később pécsi püspök emelte. 7. A déli hajóba Szent István-vértanú oltárát Go­rup Ferenc (1656—1677) kanonok építtette. 8. A Szent István-oltártól jobbra a megostorozott Krisztus oltárát Nagy Mihály (1686—1713) kanonok emelte. 9. A déli hajó első oszlopához Szent József és Szent Rozália tiszteletére Matusek András és Telekesy István (1673—1699) kanonok építtettek oltárt. 10. A második oszlophoz a fájdalmas Szűz Anya ol­tárát 1676-ban Hochburg János, a várőrség élelmezési főtisztje és felesége emeltették. •11. A harmadik oszlophoz Szent Katalin oltárát Mat­kovich Mihály (1649—1662) kanonok építtette. . 12. A déli hajó oldalfalához a Hűséges Szűz (virgo 4 ) U. o. 36. T. 4791. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom