Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

A győri székesegyház művészete Írta: Dr. Somogyi Antal

a nemzet emlékezetében. 1120-ban Szent László földi maradványai már Váradon voltak s ott is vallásos tisztelet vette körül sírját. Hogy ereklyéit körmenetben körülhordozhassák, a szent fejének csontjai számára ereklyetartót készítettek. » Evégből — mint Karácsonyi János írja Szent László életrajzában — Szent László hagyományos alakjához lehetőleg hasonló mellszobrot készíttettek és abba beletették Szent László fejének csontjait. « Hogy ez mikor történt, nem tudjuk, de 1273 előtt, mert ekkor már nem Szent László koporsójára, hanem fejére teszik kezüket s úgy esküsznek a váradiak. 1370-ben Futaki Demeter váradi püspök a székesegyház homlokzatán felállíttatja Szent László szobrát, Szent István és Szent Imre szobraival együtt. Húsz év múlva utóda Zudar János Kolozsvári Márton és György mesterekkel aranyozott lovasszobrot készíttet a szent királyról s azt a székesegyház előtt állíttatja föl. Nehezen gondolható mármost el, hogy akár a székesegyház homlokzatán álló szobor, akár a lovasszobor Szent Lászlója lényegesen eltérhetett volna az arcvonások ábrázolásában a hermától, amelyet mindenki jól ismert. 1404 vagy 1405-ben tűz martaléka lett a székesegyház kincstára s benne a herma is, amely a nagy hőségben megolvadt. A fejereklye azonban csodálatosképen megmaradt. Ezt a csodát azonban mégsem kell úgy képzelnünk, mintha a herma valóságos olvasztókemencéhez hasonló tűzben teljesen folyékonnyá olvadt volna s az olvadt ércben maradtak volna épen a szent csontjai, inkább úgy, hogy a nagy hőségben a herma annyira deformálódott, hogy helyette újat kellett készíttetni Ez a legrövidebb idő alatt meg is történt. Hogy pedig ilyen esetben a megrendelők kötötték magukat ahhoz, hogy az új herma legalább a fej alakjában legyen a réginek minél tökéletesebb mása, csak természetes. Valószínű, hogy a régi herma megmaradt formái is segítették a művész emlékezetét, de annyi bizonyos, hogy az új hermán a haj, a bajusz és szakállnak teljesen romános stilizáltsága a késő gótika korában mással alig magyarázható, mint azzal, hogy a megrendelők ragaszkodtak ahhoz, hogy a művész legalább is a fej megformálásában igyekezzék a régi hermának hű mását adni. De még ha ez nem történt volna is meg, ami — ismételjük — nem valószínű, a herma készítője az arc mintázásában kötve volt a székesegyház homlokzatára álló szobornak és a lovasszobornak arcvonásaihoz, amelyek ismét a régi hermához igazodtak. Ha ezeket a meggondolásokat kiegészítjük még az-