Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

A győri székesegyház művészete Írta: Dr. Somogyi Antal

Említettük már, hogy a festmény tere barokkostávlatú. A hegytető meredeken leeső oldala gyönyörű hegyes tájra nyit kilátást. A kékes párában fürdő messzeség fölött az ég alja sárgában dereng s úgy megy át fokozatosan az égbolt kékjébe. A könnyű felhők fölfelé gomolyaggá sűrűsödnek s ezen felhők között tűnnek fel az ég lakói. A tájképet a hegytető előtti csoporttal két elősiető alak kapcsolja. Ezek az alakok szinte úgy sűrűsödnek össze a táj színeiből. Ez a részlet ismét a tájképfestésnek olyan remeke, amelynek levegőtávlatát és színharmóniáját nem lehet felülmúlni. Ez a mennyezetfestmény egyáltalában egyetlen grandiózus színszimfónia. Látszik, hogy a mester alkotó erejét a hatalmas boltozatfelület izgatta, meg akarta rajta mutatni mindazt, ami a színek csodás világában élő zseniális képzeletéből csak tellett. Az alakok megrajzolásának bravúrja természetes és könnyű volt neki több század fölhalmozott tudásának birtokában, bár néhány eredeti gesztus, az anyának és különösen a beteg gyermeknek jellemzése mutatja, hogy ezen a téren is tudott nagy lenni. Ám amiben remekelni akart és tudott, az a színkompozició. A hegy s főleg a hegy lábánál lejátszódó jelenet színei teltségükkel, mélységükkel és gazdagságukkal adják az erős alapot. Efölött emelkedett valamikor az a sárgán tündöklő kékkel szegélyzett fénytenger, amelyből az angyalok ruháinak színe csapódott ki hullám veréseként. Sajnos, csak múlt időben beszélhetünk arról a színcsodáról, amely egykor erről a boltozatról a nézők szemébe ragyoghatott. Az egykor ragyogó sárga ugyanis legnagyobbrészt szürkére fakult. De hogy mi lehetett, arról némi fogalmat alkothatunk a hatalmas kép felső sarkában látható angyalcsoport aranyló háttere alapján, amely épségben megmaradt. Azt mondottuk, hogy a művész az alakok megrajzolására és jellemzésére aránylag nem fordított túlságos nagy gondot. Ezzel azt is mondottuk, hogy az egyes alakokon kifejezett lelkiség vallásos tartalmától különösebbet nem lehet várni. És ez a hatalmas alkotás mégsem felszínes pompa és üres pózok mesterien komponált halmaza, hanem a szó igazi értelmében vett vallásos művészet remeke. Azzá teszi a színkompozició. Erre s nem a részletformákra akarta a művész irányítani a nézők lelkét s a színek nyelvén, az egész boltozat ragyogásával ünnepi élménnyé fokozni azt a hitet, hogy az Urunk színeváltozásakor megmutatkozó istenség földrejötte szentelte meg és kapcsolta az éggel össze ennek az isten-