Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)
A győri székesegyház művészete Írta: Dr. Somogyi Antal
nek súlyát azonban a pilléreket összekötő ívek térelevenítő vonulata ünnepi méltósággá enyhíti és nemesíti. Ehhez járul még az az előkelő építészeti dísz, amellyel Hefele különösen a főhajóban remekelt, úgyhogy a székesegyházban a középkori háromhajós templomok térváltozatossága, a barokk súlya és a 18. század második felének fejedelmi előkelősége találkozik igen szerencsés együttesben. Lássuk már most a templom belső tagozását részleteiben. Két pillérsorral három hajóra osztott, dongaboltozatokkal fedett csarnokban vagyunk. A boltozatok az oldalfalakra és a pillérsorokra támaszkodnak. Ennek a szerkezetnek művészi érzékeltetését Hefele tette oly teljessé, ahogy azt magunk előtt látjuk. A magas talpazat fölött emelkedő pillérek hármas tagozásúak, annak a három iránynak megfelelően, amelyben boltozattartó rendeltetésüket betöltik. A középső erős tömb követi a boltozat hosszanti vonulatát, — amit a főhajó gyönyörű koszorúpárkánya kísér, — s töretlen vonalban, pillérfő vagy párkány jelzése nélkül ível a párkány alá. Ebből a középrészből a hajók terébe — a mellékhajók felé szélesebb, a főha jóba keskenyebb, de vastagabb — pilaszterek ugranak ki, melyek a boltozatcikkelyek éleiben lefutó terhet támasztják alá. A mellékhajókban e pilasztereket keskeny p'árkányrészletek választják el a boltozattól,—az oldalfalakon a márványozás rajza jelzi a pillérállásoket — mig a főhajó félpillérei a korinthusi formából stilizált aranyozott fővel tartják a koszorúpárkányt, amely fölöttük előreugrik. Az enyhén profilozott koszorúpárkán) 7 ékessége az aranyozott akantuszlevelekkel díszített kis gyámkövek és ezek közt az aranyozott rozetták sora. A pilléreket összekötő ívek közepét zárókőalakú kötés fogja össze, belső oldalán aranyozott dísszel, amelyből nemesizlésű aranyozott fűzérdísz indul ki s követi az ív hajlatát. Az ívek élei, illetőleg sarkai a márványozás erőteljesebb színezésével kapnak finom hangsúlyt. A szentélyt a hajótól elválasztó pillérekből erőteljesebb és gazdagabban díszített félpillérek állnak ki, amelyek a boltozatot is két főrészre osztó hevedert tartanak. A márványozott heveder, amelynek közepén Zichy püspök címere pompázik, aranyozott rozettákkal kitöltött kazettákra van felosztva. Hasonló, de csak festett heveder jelzi a szentély boltozatán az oltár terének, a szentek szentjének kezdetét. Ezek azok az elemek, amelyekben az épülettest szerkezete kifejezésre jut s amelyek a tér életének jellegét