Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

Oltárjavadalmak

Igazgatói: 1399-ben Pál; 1438-ban János, aki a Mó­richidai Simon és Móric, és Héderváry György által el­követett árpási hatalmaskodás ügyében vizsgálatot tar­tott; 1457-ben Miklós pap, kit Mihály olvasókanonok, püspöki helynök kiközösítéssel fenyegetett meg, ha Ist­ván őrkanonoknak vissza nem fizeti az illetéktelenül fel­vett offertorium felét. 48 ) 19. Szent László király és Szent Gergely pápa oltára. Eredetileg két külön oltárjavadalom, melyet később, talán a javadalom megfogyatkozása, vagy egyik oltár el­pusztulása után kapcsoltak egybe. Mindegyiknek külön javadalmáról tudósítanak a 15. és 16. században okira­taink. Szent László oltárának háza volt Győrött, melyet Mátyás király 1486-ban felmentett az adózás alól; Szent Gergely oltárának pedig Ságon szőllője volt, melyről Í543—55. emlékeznek okirataink. Igazgatók: 1389-ben János pap, kinek IX. Bonifá: győri kanonoki stallumot adott; 1433-ban Kozma, aki Pál argentiniai püspök, győri helynök mellett tanúskodott Kanizsay László ellen; 1532—3-ig Tatay Gergely, aki a kanonokok 3 heti helyettesítéséért 1 frtot és szüretkor 16 edén}' bort kapott. 49 ) 20. Szent Tamás apostol oltára. Igen kevés adat áll rendelkezésünkre ez oltárt ille­tőleg. A nagybaráti hegyben levő két szőllőjéről tudunk a 16. században: 1550—1554-ig a Középszél-dülőben fekvő szőllőről szólnak okmányaink; 1583-ban pedig a Bika­szőllőt említik fel. Ha ez utóbbi szőllő tényleg az oltár ja­vadalmához tartozott, akkor a Bika-családnak tulajdonít­juk az oltár alapítását. Erről később szólunk a káptalan történetében. Igazgatói ,közül 1520-ban Barnabás papot ismerjük, aki káptalani hitesemberként működött. 50 ) 48 ) Győri kápt. m. lvt. 7. Cth. 376. sz. — 8. Cth. 524. sz. — Győri kápt. hit. h. lvt. 2. felv. jk. 26. 222/2 I. - 3. felv jk. 225/ 2 1. — Héder váry-család oklvt. 2, 363. 1. — Házi Jenő : Sopron város tört. 1, 259 1. 49 j Győri kápt. m lvt. II. Szám. k 57. 314. 1 — Győri kápt. hit. h. lvt. 2. felvall. jk. 13/2. 137. 1. — Nagy Imre i. m. 2, 189. I. — Monu­menta Vaticana Hung. IX: Bonifác bullái 41. I. 50 ) Magyar Sión, III. 244. I. — Győri kápt. hit. h. lvt. 1 felv. jk 173. 214. 1. — 2. felvall. jk. 4. I. — 18. Lad. 54. fasc. 2962. sz. — 4. felv. jk. 267. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom