Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

Oltárjavadalmak

lotta az oltárjavadalmat koroncói Nórápi Antal György, aki a szentmártoni konvent kiküldöttei előtt a bezii határ­ban levő birtokrészét, a koroncói határban a Marcal mel­lett fekvő 4 erdőrészét a maga és szülői lelke üdvéért Szent Ágoston oltárának adta. 1465-ben Nemes Baranka­házy a barankaházi, másként bődszentlőrinci egész telkét, melyet Veszprémmegyében örökségi jogon és az ott levő Szent Lőrinc-egyház kegyúri jogán bir, felajánlotta az Ágoston püspök által alapított oltárnak. Ez oltár igazga­tója tehát három alapítóért, illetőleg adományozóért mu­tatta be az oltárnál szentmiseáldozatait. A káptalan a 17. század elejéről való urbáriumában még megemlékezik arról a szőllőről, melyet koroncói Makk Mihály 1475-ben adott az oltárnak. A szőllő a kisbaráti hegyben, s Papágota-dülőben feküdt. Valószínű, hogy ez a szőllő alapítvány jellegű adomány volt. így Makk Mi­hály a negyedik jótevő, akiről az oltárigazgatónak meg kellett emlékeznie. Későbbi időben már nem szólnak ok­irataink ez oltárról sem. Az oJtárigazgatók közül csak Pál mosoni főespe­rest ismerjük 1475-ből. 36 ) 7. Szent István király oltára. Sem alapítóját, sem alapításának idejét nem ismer­jük; azt tudjuk csak, hogy a 15. század közepén már igaz­gatója végezte az oltárhoz fűzött kötelességeket. Javadalmához tartozott: Győrött a) egy ház, melyet 1486-ban Mátyás király felmentett a kir. adó alól; b) a Pánzsaelő-hegyen szőllő, melyet 100 frtra értékeltek 1540-ben. Egyéb javadalmáról, valamint alapítványi terhéről nem szólnak ismert okirataink. Oltár igazgatók: 1453—75. Balázs pap, aki vizsgála­tot tartott Döbrentei Tamás főapátsági kormányzó ellen; 1479—82-ben Meszlényi Ferenc; 1540-ben Visy István mesterkanonok. 37 ) 36 ) Győri kápt. m. lvt. 4. T. 1342. sz. — 22. T. 3253. sz. — 8. Cth. 528. sz. — 10. Cth. 790—91. — 111. Szám. k. végén : káptalani Urbárium. 37 ) Forrásaink : Győri kápt. m. lvt. 2. Cth. 27. sz. — 3. Cth. 110. sz. — 2. Szám. k. 356. 1. — Héderváry-család oklvt. 1. 398. I. — Győri tört. és régész, füzetek: 1. 118. 1. — Pápóci prépostság oklvt. 3. Cth. 110. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom