Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Szemle
ARRABONA 2019. 57. SZEMLE A felhasznált forrás és irodalomjegyzék szerint Márfi Attila főleg könyvekből, folyóiratokból és saját korábbi munkáiból dolgozott. Mivel a szerző számomra a vártnál kevesebb levéltári forrást használ, így bizton reménykedhetünk abban, hogy a városi levéltár fondjainak rendezése során még várhatók színháztörténettel kapcsolatos iratok felbukkanása. így a könyvet ajánlom azoknak is, akik a Márfi Attila által adott ízelítő után a téma további kutatására vállalkoznak, mert a győri színháztörténet minden bizonnyal még számos izgalmas adalékkal szolgálhat. Több helyütt azonban sajnálatosan nem juthatunk el az információk forrásáig vagy azért, mert jegyzetekkel nem segíti a szerző az olvasót, vagy azért, mert az információ primer forrása helyett csak másodlagos (szekunder) irodalmat kapunk. Olyan internetes forrásokra továbbá, mint például a wikipédia szócikkeire egy tudományos igényű kötetben véleményem szerint nem illik hivatkozni. Márfi Attila témaválasztása szerencsés. A pécsi színház történetének bemutatása mellett vállalkozott arra, hogy egy újabb nagyváros, Győr színházi életét dolgozza fel, ahol - mint írja - Thália istennő hosszú időre otthonra talált. A mai napig a Győri Nemzeti Színház a városi művelődés egyik legfontosabb intézménye, ahol a kiváló előadásoknak és eseményeknek köszönhetően sokan megfordulnak. Reméljük, hogy minél többen kézbe veszik a két kötetet, hogy aki betér a színház épületébe, ne csak egyszerű látogatóként tegye azt, hanem lássa a győri színházi élet évszázadainak nehézségeit, küzdelmeit, intrikáit és sikereit. Bízunk benne, hogy a jövőben az 1945 utáni időszakkal is megismerkedhetünk! Ismertette: N. Matus Zsanett 249