Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Szemle
ARRABONA 2019. 57. SZEMLE Az 5. fejezetből {A 20. század elejének értékteremtései) a legsikeresebbnek Mezey Béla színigazgató munkássága tekinthető. Egyrészt azért, mert hosszú idő után végre nemcsak egy-két évadot töltött ki, mint elődjei, hanem 1903-1911 között 9 évet is kiszolgált. Sikere abban keresendő, hogy minden évben újjászervezte társulatát, és a darabok választásánál főként a Nemzeti Színház műsorrendjéhez igazodott, jobban követve ezzel a közönség igényeit. Ő hozta el Győrbe például Az ember tragédiáját, Schillertől az Ármány és szerelmet, vagy éppen a Gül baba és a Cigánybáró című operetteket. Ezenkívül minden évben statisztikát készített a színészekről, a repertoárról és a szerződésekről is, mellyel végre átláthatóvá vált a győri színház működése. Kezdetben ezen az úton haladt Patek Béla, aki 1911/12-ben nemcsak klasszikus színházi adaptációk bemutatására törekedett (Lear király, Éjjeli menedékhely, Vízkereszt, vagy amit akartok), hanem elhozta Győrbe Hanako világhírű japán társulatát is. Sikere azonban nem tartott sokáig. 1914-től már azzal támadták, hogy silány fércművekkel próbálkozott, és ezzel társulata tagjainak megélhetését is fenyegette. 1916 októberében megfosztották igazgatói rangjától, de 1919-ig mégis ő maradt a színház élén. Az őt követő színigazgatók főként vendégjátékokkal töltötték meg a színpadot, illetve maga a győri társulat is - állandó színház hiányában - többször útra kelt. A színházi élet 300 éves nagy fejezete végül a szovjet megszállással zárult le, mert az ezt követő új hatalmi berendezkedés miatt egy teljesen új színházi struktúra jelent meg. Márfi Attila a kötetben kitér a színházépítésre is. Ennek történetét a könnyebb átláthatóság miatt jó lett volna nem a kötet egyes fejezeteiben szétszórtan tárgyalni, hanem külön egységben taglalni, melynek előzményei a Források és ritkaságokban... keresendők. A győri állandó színházat az országban negyedikként adták át 1798-ban. Életét a folyamatos renoválások kísérték végig. A 20. század elején többször mutatkozott igény egy teljesen új színházépület építésére. 1927-ben 31 építési terv is érkezett ez ügyben, de mindössze annyit értek el, hogy a város végül teátrum nélkül maradt: 1928-tól 1934-ig lebontották a régi színház épületét, és ezután a győri közönség csak vendéghelyszíneken (pl. Lloyd nagyterme, mozi) láthatta a színészek játékát. Később a Városi Kultúrház adott otthont a társulatnak, de ez is csak ideiglenes megoldás volt, hiszen egészen az 1970-es évek végéig kellett várni egy új színházépületre. A Radó-szigeten nyitott színház létesült a nyári időszakokra, melynek hangulata és természetesen az ott előadott darabok vonzották a közönséget. A kötet összeállítása sajnos több szempontból is aránytalan. A szerző külön - meglehetősen hosszú - fejezetet szentel A győri színészet megerősödése cím alatt Blaha Lujzának és főként a „legelragadóbb boszorkánynak”, Jászai Marinak, holott a két színésznő életében Győr csak kis mértékben játszott szerepet. Előbbit - ahogy Márfi Attila is fogalmazott - mindössze „gyermekkora első szerepeiben láthatták csak a győriek”. Először 8 évesen játszotta el a - Csepregi László által franciából 247
