Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Szemle
ARRABONA 2019. 57. SZEMLE megsemmisült. Emellett, mivel célnak tekintették, hogy lehetőleg olyan forrásokat válasszanak ki, melyek korábban még nem kerültek közlésre, ezért Győr vármegye esetében eltekintettek a 17. század végéig terjedő időszak vonatkozó forrásainak közlésétől, mivel azok kivonatos módon a Győr vármegyei jegyzőkönyvekről készített regeszta kötetekben fellelhetőek. A fejezetek kialakításánál a kronológiai rendet vették alapul. Az első fejezet az 1526 és 1711 közé eső éveket öleli fel, ám az előző bekezdésben vázolt körülményekből fakadóan meglehetősen kevés, mindössze 5 darab forrást tartalmaz, s ezek közül is a legkorábbi 1668-ból származik, mivel ettől az évtől kezdődően maradtak fenn Moson vármegye jegyzőkönyvi anyagai. Az itt közölt dokumentumok jellemzően királyi utasításokat, rendeleteket takarnak, melyekkel a protestáns felekezetekre vonatkozó hatályos törvényi kereteknek igyekeztek érvényt szerezni. A második fejezet - mely nem egészen 70 évet ölel fel (1712-1780) - adja a kötet tartalmának több mint felét. Összesen 43 a korszakra jellemzőnek tekinthető ügy kapcsán találunk itt forrásokat. Ahol lehetett, ott igyekeztek a teljes eljárást szemléltetni, s az adott esethez nem csupán egy, hanem több fennmaradt iratot is bemutattak. Bár a rendezési elvet a fejezeten belül is a kronológiai sorrendiség adja, azonban számos jól elkülöníthető ügytípus, illetve dokumentumtípus kerül az olvasó elé. A kiválasztott forrásokból jól kivehető, hogy a katolikus egyház érdekeit szem előtt tartva, ezekben az évtizedekben igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a protestáns gyülekezeteket kordában tartsák, s létszámukat lehetőleg visszaszorítsák. Ez utóbbi célt szolgálták a hitehagyókra és kihágást elkövető lelkészekre kirótt büntetések (II/3; 17; 21/a; 35.); a visszatérítési kísérletek (II/6.); de ugyanígy a háborúk nyomán elnéptelenedett területek újranépesítése kapcsán követett irányelvek (II/4). A közölt forrásokból megfigyelhető az a törekvés is, hogy lehetőleg a megárvult gyermekek katolikus nevelésben részesüljenek (11/43). A protestáns gyülekezetek lehetőségeit rendeletekkel igyekezték mederben tartani. Ezek betartatása kapcsán sokszor olyan nehézkes eljárást követtek, mely már az érintett gyülekezetek tagjainak testi épségét fenyegette, például az által, hogy a protestáns imaházak, templomok felújítását is engedélyeztetni kellett a hatóságokkal (11/29-31; 36). Bár a vonatkozó törvényeket igyekeztek a lehető legszűkebben értelmezni, azonban amennyiben jogosnak tartották a folyamodásokat, akkor az engedélyt rendszerint megadták. Erre nyújt példát a források közt a téti imaház újjáépítésének engedélyezése (11/39). A korszakban gyakorlatnak számított a vegyes lakosságú településeken a helyi vezetőség paritásos elven történő megválasztása. Hozzátehetjük, ennek alkalmazása elsősorban olyan vegyes lakosságú helyeken volt szokásban, ahol a katolikus lakosság alkotta a kisebbséget. Ennek értelmében a különböző tisztségeket úgy töltötték be, hogy egyik alkalommal katolikust, míg a következő alkalommal nem katolikust választottak meg rá. Erre az elvre nyújt példát a források között a Bezire vonatkozó dokumentum (11/33). Különösen is izgalmasak azok a források, amelyek arra utalnak, 236
