Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Tanulmányok - Kruppa Tamás: A püspök, a fejedelem és a vajda. Naprághy Demeter kancellár erdélyi tevékenysége és ami után következett (1598-1602)
ARRABONA 2019. 57. TANULMÁNYOK Mivel Naprághy Bocskaitól eltérően nem egyszerű tanácsúr volt, hanem Erdély püspöke és kancellárja, a helyzete jóval bonyolultabb volt követtársáénál: az imént mondottakon túl ugyanis neki, aki a püspöki megerősítését32 értelemszerűen Rómától várta, tekintettel kellett még lennie a szentszéki elképzelésekre is. Talán nem ezt várnánk, de Róma egyáltalán nem osztotta a császári udvar elképzeléseit a bíboros jövőjét illetően. A pápai diplomácia érzékelve azt a rendkívül bonyolult helyzetet, amelyben egyrészt a fejedelemség volt, másrészt az új fejedelem találta magát, megpróbálta elérni Prágában, hogy hagyják Andrást a trónon, és adják hozzá Mária Krisztiernát. Ezáltal megmenthető lett volna a Habsburg-Báthory szerződés, az erdélyiek kaptak volna egy hazai uralkodót. A fejedelemségekkel kapcsolatos lengyel aspirációkat korlátok közé lehetett volna szorítani, miközben a lengyel politikát irányító, közismerten Habsburg gyűlölő Zamoyski kancellár ellenséges hozzáállása is tompult volna. Valamint ezzel a fejedelemség bent marad az oszmánellenes koalícióban és végül, de nem utolsó sorban megmarad a garancia az erdélyi rekatolizáció eredményeinek megőrzésére, sőt óvatos továbbfejlesztésére is.33 Spinelli nuncius tehát mindent elkövetett, hogy az udvar elfogadja ezt a verziót, ám nem kerülte el a figyelmét, hogy nem teljesen őszinték vele: bizonyosat nem tudott, de sejtette, hogy Mihály vajda már az intervencióra készülődik.34 Nyilván ez játszotta a főszerepet abban, hogy Spinelli erőfeszítéseivel egy időben Rómában döntöttek az 1592 óta, tehát a gyakorlattól eltérően már igen régóta Lengyelországban tevékenykedő Germanico Malaspina nuncius erdélyi missziójáról, aki néhány hónappal később még a sellenberki csatatéren is kísérletet tett a vérontás megakadályozására.35 így álltak tehát a dolgok, amikor Bocskai és Naprághy visszatért Erdélybe. Letették a hűségesküt, ha utána számolunk, egy éven belül az volt már a harmadik, majd újra Prágába küldték őket. Jóllehet követi instrukciójuk nem maradt ránk, a fejedelmi tanács ülésének egyik végzése arra utal, hogy követségük hivatalos és nem magánjellegű volt. András fentebb idézett levele egyértelmű bizonyíték, hogy küldetésük a császári csapatok támadásának megakadályozása volt, éppen az tehát, amit a pápai diplomácia is megpróbált minden eszközzel elhárítani. Prágában találkoztak Spinellivel, aki azt írta, hogy mindketten magánügyben jöttek.36 32 L. Cinzio Aldobrandininek írott 1597. szeptember 20. és 1598. október 20-ai leveleit. Erdély és a Szentszék 1.166-167, AAVFondo Borghese, serie III, vol. 120. Fase. A, föl. 224r, 229v. 33 Ehhez 1. például a nuncius 1599. március 22-ei levelét, amikor még nem ért el András jelölésének híre Prágába. Spinelli tehát Pietro Aldobrandini bíborosneposnak beszámolt a Coraduzzi császári tanácsossal folytatott beszélgetéséről, akinek megmondta, hogy a pápa azt akarja, hogy a provinciát inkább hagyják Zsigmond kezében. Később Coraduzzinak és Trautschonnak is azt mondta, hogy így még mindig olcsóbb megtartani keresztény kézben, bár tudja jól, hogy a fejedelem inconstans és inprudens. Az elmúlt évek jól végződött vállalkozásai inkább Visconti nuncius bölcsességének és tanácsainak köszönhetők. AAV Fondo Borghese, serie III, vol. 87C, föl. 46rv. 34 Ambró: Malaspina nuncius 268-269., Kruppa: Báthory válása 106-112., Uő: Miksa kormányzósága. 35 Malaspina erdélyi missziójáról 1. Ambró: Malaspina nuncius 259-296. 36 AAV Fondo Borghese, serie III, vol. 67B, föl. 68rv. 20
