Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 52. (Győr, 2017)
Hermann Róbert: Rómer Flóris, az államfogoly I. rész
ARRABONA 2014. 52 TANULMÁNYOK nem bocsátották ki a salétromos, nedves, hideg kazamatákból.19 Az egészségtelen klímára panaszkodott az 1852-1856 között itt raboskodó Madarász József is.20 A bánásmód Franz Dahlen von Orlauburg altábornagy, a legfelsőbb katonai törvényszék elnökének látogatása után enyhült. A várparancsnokság ezt követően meglehetősen engedékeny volt a séták engedélyezésében, a foglyok összejárhattak, együtt főztek, kertészkedtek, zenéltek. A bebörtönzöttek egy részének felesége hosszabb-rövidebb ideig a városban lakott, s rendszeresen látogatta férjét. Az elítéltek között nemcsak magyarok, hanem csehek, lengyelek és olaszok is voltak, s az egymás nyelvével való megismerkedésen kívül ez egymás konyhaművészetének megismerésében is a hasznukra vált. A foglyok viszonylag sok könyvhöz juthattak hozzá, és egy részük különböző fordításokat is készített. Járathatták a helyi lapot is.21 De pl. Madarász Józsefnek nem engedték meg, hogy magyar nyelvű bibliát hozasson magának — csak a német és „tót” nyelvűt engedélyezték.22 A látogató fogadása csak tiszt jelenlétében történhetett, s Madarász József pl. csak németül beszélhetett az őt meglátogató feleségével és németül nem tudó kiskorú gyermekeivel.23 Ugyanakkor a politikai foglyokon kívül tartottak itt elítélt közkatonákat is; az ő elhelyezésük meglehetősen egészségtelen volt a földalatti kazamatákban. (Az 1852-ben ide hurcolt Madarász József, akit eleinte egy ilyen kazamatába zártak, elég elborzasztó leírást ad az ottani viszonyokról.)24 A várparancsnok (várkormányzó) Joseph Philipp Böhm báró, cs. kir. lovassági tábornok (1785-1856) volt, akiről a foglyok mindegyike csak rosszat ír. Böhm öreg katona volt, a forradalom és szabadságharc idején ő volt Morvaország és Szilézia ideiglenes főhadparancsnoka; az olmützi várkormányzóság ehhez képest komoly visszalépést jelentett. Állítólag azért gyűlölte annyira a magyarokat, mert 1849. január 22-én a Klapka csapatai ellen vívott tarcali ütközetben a fia elesett.25 A helyőrségparancsnok, Anton Laimer von Flachenberg alezredes, Tóth Ágoston szerint „gyönge, édeskés, de hamis ember”; térszázadosként Joseph Schon von Korbitzthal szolgált a várban,, jószívű, kedélyes ember, ki hamar megjuhászodott, és whistet játszott a foglyokkal, ha a nőket látogatóba bekísérte”.26 Amikor Rómer Olmützbe érkezett, már jócskán voltak ott magyar foglyok. Az első olmützi foglyokat még a bécsi Katonai és Politikai Vizsgáló Bizottmány ítélte el 1848 végén és 1849-ben. Közéjük tartozott Szontagh Pál képviselő, a bécsi magyar külügyminisztérium volt munkatársa, akit azzal vádoltak, hogy 1848. október végén ő szöktette ki Bécsből Józef Bem vezérőrnagyot, az erdélyi magyar hadsereg későbbi fővezérét.27 De itt raboskodtak azok a magas rangú cs. kir. katonák, akik ugyan már 1848 második felében vagy 1849 elején elhagyták a szabadságharc táborát, azonban addigi szerepvállalásuk miatt a hadbíróság súlyos évekre ítélte őket. Közéjük tartozott Hrabovszky János báró, cs. kir. altábornagy, szlavóniai-szerémségi (péterváradi), majd magyarországi (budai) főhadparancsnok; Móga János altábornagy, a dunán102
