Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 52. (Győr, 2017)
Szende László: Adalékok Rómer Flóris középkorra vonatkozó munkásságához
ARRABONA 2014. 52 TANULMÁNYOK általa felkutatott kódexet leírását is tartalmazták. (Römer javára írandó, hogy publikációiban tisztességesen hivatkozott elődje munkájára.) Tökéletesen tudta alkalmazni heraldikai, paleográfiai, kodikológiai ismereteit, módszeréhez hozzátartozott, hogy a kötéseket is alaposan tanulmányozta.57 Jegyzetei szakszerűek és precízek, a fő célt a hiteles corvinák identifikációja jelentette, de kitért a fizikai tulajdonságokra, és a könyvfestészeti sajátosságokra is.58 Akár a régészeti leleteknél, ezen a területen is fontosnak tartotta, hogy minél szélesebb rétegeket vonjon be a kódexek utáni nyomozásba, igyekezett felhívni az érdeklődő nagyközönség figyelmét az esetleg még lappangó darabokra.59 Neki köszönhető, hogy a corvina-kodikológia európai színvonalúvá vált.60 Foglalkozott pecséttani kérdésekkel is, bár hiányolta, hogy ez a tudományág a heraldikához hasonlóan eléggé „parlagon hever”.61 Annak ellenére, hogy ezen a területen intenzív munkásságot nem fejtett ki, néhány fontos problémát papírra vetett. A Magyar Nemzeti Múzeum Erem- és Régiségtárának őreként különös figyelmet fordított III. Béla aranybullájára, a Németországban talált ötvösművet egy bécsi műkereskedő ajánlotta fel a Múzeumnak. Ennek „megbirálása nem csekély elővigyázatot igényelt, de végre még is valódinak gyaníttatván inkább megvétetett, mintsem hogy nagy kárral elszalasztassék”.62 Römer beszámolójából világosan kiderül, hogy komoly kutatásokat végzett, a kérdéses darabot összevetette a Pray György pecséttani művében szereplő rajzzal,63 és sajnálta, hogy nem tudta megvizsgálni azt az oklevelet, amelyen a pecsét függött. Érzékletesen írta le Drugeth János 1332-es pecsétjét, véleménye szerint „a művész képzelete előtt egy azon korban nagyon is gyakori lovagpecsét ideálja lebegett...”64 Őt is gondolkodóba ejtette az a kérdés, hogy milyen kapcsolat lehetett Nápoly és a Magyarországra érkező Anjou-sarj, illetve kísérete között.65 (4. kép) Ha egy kérdésben bizonytalan volt, igénybe vette mások segítségét. Ez történt például a liptói Bogomér fiainak pecsétje esetében. Szentiványi Márton Majláth Béla,66 az egyik Liptó megyei politikus javaslatára a birtokában lévő pecsétet elküldte Rómernek, aki szakvéleményt kért Szalay Ágostontól, Nagy Imrétől, illetve a G. - y. monogrammal jelölt személytől (ez utóbbi minden bizonnyal Gyárfás István lehetett67). Rómer az Archaeologiai Értesítő hasábjain leközölte G. - y. álláspontját, mely szerint a tárgy egyértelműen hamisítvány, sőt eléggé gúnyos hangvétellel szinte le is írta a reprodukció folyamatát.68 Ezt az értelmezést azonban a tulajdonos nem fogadta el, röviden felvázolta a megszerzés körülményeit.69 Sőt abbéli örömének adott hangot, hogy a tárgyat nem adományozta a Múzeumnak, mert ebben az esetben feltüntették volna, hogy „Sz [entiványi] M [ártontól] egy régi pecsét, amely azonban hamis”. Romért a kifakadás nem győzte meg: „Mindenkinek kötelesek vagyunk véleményét tiszteletben tartani; azért senkinek kedvét sem akarom rontani, ha szive valamihez ragaszkodik; de viszont azt is kérem, hogy tőlem se kivántassék azon áldozat, miszerint a világosan hamisat igazinak elismerjem!”70 A megoldást végül Nagy Iván, a neves heraldikus szolgáltatta, akit szintén foglal84
