Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 52. (Győr, 2017)

Prohászka Péter: A sobori késő avari temető Rómer Flóris és Mihálydy István feljegyzései tükrében

ARRABONA 2014. 52 TANULMÁNYOK (Tomka 1975, 30.) Ugyanakkor a Nemzeti Múzeumban őrzött leletek egy, a kor­szakra jellemző szabályos avar temető képét mutatják (Tomka 1994, 102.), míg a győri bencés múzeumba került asztragalosz szerkezetű szíjbújtató párhuzamai (Vörs, Hohenberg) már a 9. századi keltezés mellett tanúskodnak, bár mint arra Tomka Péter felhívta a figyelmet, mindhárom övkészlet szorosan az avar kori gya­korlatban gyökerezik. (Tomka 1994,102.) Az avar kor kutatásában Sobor különleges és mindmáig kellően nem értékelt helyet foglal el, ugyanis ez volt az első olyan VIII. századi temető, amelyről teme­tőtérkép és sírrajzok jelentek meg, köszönhetően Römer Flóris alapvető művének. (Römer 1878) Ezt követően az 1880-as évektől kezdve az ország különböző részein sorra kezdődött meg a késő avar temetők feltárása és közreadása, amelyet legjob­ban a keszthelyi és nemesvölgyi sírmezők kutatása mutat. Feltárásukkal és a lele­teik ismertté válásával együtt pedig megtörtént etnikai és kronológiai besorolásuk, amely eredmények széles körű elfogadására azonban még pár évtizedig várni kel­lett. JEGYZETEK 1 Römer 1873,29: „Hieher gehören noch die Überbleibsel des Sz.-Endrefundes (Pesth), nämlich die pyra­midenartigen grossen goldenen Ohrgehänge, Eisernen Steigbügel u. s. w.”. A szentendrei leletek a II. te­rem 6. szekrényében a kunágotai leletekkel együtt lettek elhelyezve, míg az ozoraiak a 6. szekrényben. 2 Bóna 1982/1983,129,19. jegyzet: „A leletekre minden bizonnyal főigazgatója Pulszky Ferenc tartott igényt —, úgy is fogalmazhatnánk, hogy Ozora-Pusztatótival együtt elvette Rómertől a szentendrei le­leteket is. Mentsége, hogy jól felhasználta őket.” 3 Hampel a tárgyakról a következőket írta (Hampel 1876, 62): „Fragments de couteaux en fer; Boucle en potin; Pendants d’oreilles en bronze, forme d’anneaux avec des perles; anneau en fii de broze á to­urs; des anneaux semblables se trouvant encore sur l’os du doigt; Plaque en bronze servant de bout á une ceinture avec des ornaments en relief; 2 Disque en argile; 4 petits anneaux en bronze; fragments d’anneaux en ferä plaque de bouton.” 4 Forster Központ (Budapest) Adattár Rómer-hagyaték К 547/24. 5 Forster Központ (Budapest) Adattár Rómer-hagyaték К 547/29. 6 Forster Központ (Budapest) Adattár Rómer-hagyaték К 547/32. 7 Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest) Régészeti Adattár 451.B.V1. 8 Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ (Budapest) Rómer hagyaték К 541/74. 9 A leltárkönyvbe való leltározás során a 42. és 49. számú leletek felcserélődtek. Miháldy jelentésében а XII. sírnál említi a sodrony gyűrűt, а XVII. sírnál pedig a fülbevalót a kék gyöngy csüngővei. 10 A leltárkönyvben а XVII. sírnál szerepel. 11A leltárkönyvben а XIV. sír szerepel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom