Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Varga József: "Arany papnak - fakehely"
ARRABONA 2013. 51. TANULMÁNYOK Az utóbbi állítást jól igazolják azok a levelek is, melyeket hozzá intéztek a nevelés- és oktatásügy problémáiról, kérvén a támogatását azok megoldásához. De alátámasztja az a tanulmánya, melyet A népnevelés befolyásolása az őstörténelemre címmel írt,20 és az az előadása is, melyet az Országos Történelmi Társulat kongresszusa V. szakosztályán tartott a történelemről, mint nevelésről. Ebben többek között azt is megfogalmazta, hogy „Ha a kisdedet a szívesen hallott mesevilág eléggé elfoglalta, el fogja érni a kort, melyben már a nemzeti hagyományok körébe bevezethető. Itt lesz ideje annak, hogy az emberiség legrégibb korát és egymás utáni fejlődését hallja, s lassanként hazájának földtani, régészeti körülményeivel megismerkedjék.” Szerinte a „közoktatási m. kir. minisztériumnak” a magyar múltat 10 db történeti-régészeti táblán kellene megjeleníttetnie, s ezeket kellene az iskoláknak biztosítania, hogy a gyermekek és fiatalok ne a ponyvairodalom termékeit fogyasszák. Szerinte a nemzeti jellegű ünnepélyek is sokkal inkább alkalmasak a fiatalok nemzeti tudatának fejlesztésére, mint a „divatos [...] nemzetietlen korzómenetek”. Majd további javaslatok után ezt is megfogalmazta: „Minden községben [...] nemzeti emlékeket, táblákat állíttassunk fel. Ezek által [...] tanítsuk őket a múlt embereinek tiszteltetése által a jelenben való még bővebb utánzásra.” (N. N. 1885) Az oktatásügy aktuális problémái iránti további érdeklődésének, a tanárokkal való további együttgondolkodásának egyik legjelesebb példája a Mária Dorothea Egyesület alapítása körül kifejtett segítő tevékenysége. Budapest főváros egyik legtekintélyesebb tanítóegyesülete, a Népnevelők Egyesülete karolta fel először azt a humanisztikus gondolatot még 1883 áprilisában, hogy otthont teremtsen „azoknak a szegény, családtalan nőknek, kik a nyomasztó tanítói pályán töltött élet után vagyontalanul s elhagyatva kénytelenek életük utolsó éveit eltölteni, s azoknak a szerencsétleneknek, kik mint tanítónők, kisdedóvónők, vagy nevelőnők munkaképtelenek lettek, mielőtt nyugdíjat vagy más önfenntartásra szükséges eszközt szerezhettek volna.” (Évkönyv 1889, 3-5.) Rómer támogatta e gondolatot, s azt is, hogy e nemes cél érdekében egy külön bizottság jöjjön létre mégpedig Zirzen Jankának (1824-1904), az Andrássy úti állami tanítónőképezde igazgatónőjének vezetésével. A létrehozott bizottság az 1883. július 1-jén tartott első ülésén arra a döntésre jutott, hogy megkezdik a gyűjtést, de egyben a Nemzeti Nőnevelés hasábjain megkezdik egy külön egyesület létrehozását is a „Tanítónők Otthona” kialakítása érdekében. A gyűlésen az a Péterfy Sándor mondott lelkesítő beszédet, akinek a Tanítók Háza és az Eötvös Alap létrehozása körüli tevékenységét jól ismerte Rómer. Ezt követően aláírási íveket küldtek szét az országban, melyet megküldték Rómer Flórisnak is. Ő még pesti működése idejéből ugyancsakjól ismerte Zirzen Janka kiemelkedő tevékenységét, s már többször is segítette törekvéseit. Örült annak, hogy a Zirzen által vezetett állami képezde az ő gondolatainak szellemében már beszerezte a tanításhoz nélkülözhetetlen szemléltető eszközöket, szertárukban többek között “mértani és természettudományi készülékek” és ásványi gyűjtemény is voltak, s fokozatosan bővítették könyvtárukat is. E bővítéshez éppen Rómer közbenjárására 334
