Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Varga József: "Arany papnak - fakehely"
ARRABONA 2013. 51. TANULMÁNYOK gyár és erdélyi szász történelmi társulat, valamint a bécsi archeológiái, érmészeti és geológiai társulatok rendes, a koppenhágai régészek és a nürnbergi germán múzeum tiszteletbeli, a palermói tudományos igazgatótanács tagja, a hannoveri pecséttani, karinthiai történelmi társulatok tagja; a bécsi cs. kir. [...] múzeumnak és az építészeti és történelmi műemlékek fenntartására ügyelő középponti bizottságnak, az Instituto di corrispondenza archeologica római, valamint a párisi archeológiái és antrophológiai társulatok levelezője.” (Rh. К 588/15.) Jelen írás Rómer Flórisnak, csupán — az előbbi idézetben is alig érintett — kiváló tanári tevékenységéről, az oktatásügyet szolgáló, a tanítványokat, tanártársakat és tanítókat (tanítónőket) segítő munkájáról, kezdeményezéseiről villant fel részleteket, nem taglalva elévülhetetlen egyetemi tanári működését sem. Sokan megfogalmazták már, hogy Rómer Flóris jó, sőt kiváló tanár volt. De vajon napjainkban - a diákok véleményét is figyelembe véve — mit sorolhatunk a jó tanár ismérvei közé? S vajon a XXI. századból visszatekintve miképpen ítélhetjük meg e mai felfogás tükrében Rómer tanári tevékenységét? Az vitathatatlan, hogy a jó oktatás kulcsa minden időben a jó tanár. Jó tanárnak pedig az olyan tanárszemélyiséget nevezhetjük, aki egész életen át tartó példát nyújt tanítványainak, olyan új világot nyit meg előttük emberségben, erkölcsben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt. Kell ehhez hitelesség és szaktudás, következetesség, pozitív és vidám személyiség, a diákhoz is igazodó személyre szabott bánásmód, a tehetségesek felkarolása és természetesen a folytonos önfejlesztés stb. Bármelyik kritériumnak való megfelelést is vizsgálnánk, csak azt állapíthatnánk meg, hogy Rómer 35 éves hivatásos tanári pályafutása során már e XXI. századi követelményeknek is messzemenően eleget tett. „Született pedagógus volt, s úgy vélem, tudományos tevékenysége is azért volt annyira eredményes, mert abban Romért, a tudós kutatót segítette és támogatta Rómer, a tanár.” (Oroszlán 1958, 37.) Szerzetestanárrá válásában jelentős szerepet játszott családi környezete és taníttatása. A német nyelven beszélő család (Rómer Ferenc cipészmester és felesége: Vetsera Mária2) nagy szeretetben nevelte gyermekeit, s mivel meglehetősen jó módban éltek, taníttatásukra is nagy gondot fordítottak. A cipészműhely hangulata, a gyermekkori környezet, a „céhélet egész humorával” hatott a nevelkedő Rómerre, s egy életen át nyomot hagyott benne. Már kicsi korában víg kedélyű, humoros és nyílt eszű gyermek volt, de lelkének e derültsége végigkísérte egész életén át. Sem a viszontagságos körülmények közt (például a szabadságharcot követő börtönévek alatt), sem idős korában nem veszítette el humorát. Jókedv jellemezte előadásait, tanóráit is, élete végéig szeretett adomázni, sőt még a művelt magatartás keretein belül maradó „szélesebb” jókedvtől sem riadt vissza. Jóízű, szellemi értékekből fakadó humorát jól érzékelteti egyik kedvenc gyermekkori játéka, az úgynevezett „szentesdi”. (Börzsönyi 1911, 3.) Ez annyit takar, hogy a vallás és a művészeti alkotások szépsége iránt is korán érdeklődő kisfiú társaival együtt jól megfigyelte a szenteknek a templomok homlokzatán elhelyezett szobrait, s e testtartásokat minél 312
