Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Gráfik Imre: Rómer Flóris a magyarországi néprajzi gyűjtés kezdeteinél
ARRABONA 2013. 51. TANULMÁNYOK mennyiség a megadott darabszámmal nem egyezik meg, nagyságrendileg elfogadhatónak tűnik az adat; azaz 2300 körüli az átadott, illetve átvett kollekció. Ez azt jelentené, hogy mintegy 1800 a Xántus-féle, s ennél kevesebb, megközelítően 500 a Rómer-féle gyűjtés. Ez még lehetne igaz, de csak két megszorítással, s ez esetben már nem megbízhatóak a számok. Egyfelől e mennyiségben a Xántus kollekció esetében nemcsak a magyarországi gyűjtés anyaga szerepel. Ezt több száz leltári tételnél szúrópróbaszerűen ellenőriztük, s azt kellett tapasztalnunk, hogy azok Xántus János Európán kívüli gyűjtéseiből származhatnak. Másfelől információink arra engednek következtetni, hogy eredendően a Rómer-féle gyűjtés lényegesen nagyobb kollekciót eredményezett. Azt kell tehát feltételeznünk, hogy az 1872-ben gyűjtött Xántus és Römer gyűjtemény csak részleteiben egyezhet meg, illetve azonosítható be az 1898- ban átvett kollekcióval. Az időközben kialakított önálló gyűjteményeket kezelő muzeológusok sorra szembesültek a beazonosítás kérdésével és nehézségeivel. Mivel több ezer tételről van szó, hivatkozott tanulmányainkban csak mutatványként ismertettünk néhány ilyen kísérletet, eredményt és tévedést egyaránt. Figyelmünket azonban korlátozzuk most az 1872-es Rómer-féle gyűjtésre, pontosabban Rómer Flórián gyűjtésének arra az 1873-ban fölvett lajstromára, amelyre jelen forráselemzésünk szorítkozik. A Rómer-féle gyűjtéssel kapcsolatban ugyanis bizonyos szempontból árnyaltabb képet kaphatunk abból a jegyzékből, mely az Iparművészeti Múzeum Irattárában található. Nevezetesen: „Lajstroma a főtisztelendő Rómer Flórián muzeum őr urnák, Pesti Köztelekbeli gyűjteményéből küldendő tárgyaknak, a Bécsi Világkiállítás számára.” (2. kép) 274 2. kép Az elemzett jegyzék címlapja (részlet)