Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Hermann Róbert: Rómer Flóris a szabadságharcban avagy, az életrajzírás nehézségei
ARRABONA 2013. 51. TANULMÁNYOK hogy 25-én Kápolnára, nyomuljon előre. Február 26-án ebben a hadállásban érte a magyar fősereget a Windisch-Grätz herceg, tábornagy vezette cs. kir. fősereg támadása. A 2. utászzászlóalj ekkor a Máriássy-hadosztályban szolgált. A korábban Albrich Károly őrnagy vezette dandár parancsnoka valószínűleg Jenik Mór őrnagy volt.87 (Nem tudjuk, hogy Jenik mikor vette át Albrich Károly őrnagytól a dandárt.) A Jenik-dandárról csak annyit tudunk, hogy a 34. (Porosz herceg) gyalogezred 1. zászlóalja és az olasz legénységű 16. (Zanini) gyalogezred nyolc százada alkotta a gyalogságát, s valószínűleg a 10. hatfontos gyalogüteg, illetve Máriássy szavai szerint „két ódon ágyú” a tüzérségét.88 Az utászzászlóalj pontos létszáma nem ismert. A Jenik-dandár február 26-án a Tárná bal partján, Kápolnánál állt fel, s valószínűleg nem vett részt az első nap harcaiban. Ezt követően Dembiiiski a Máriássyhadosztály egészét visszavonta a Tárná keleti, alacsonyabban fekvő partjára, s eltorlaszoltatta a Tárnán átvezető hidat. (Máriássy a híd felrobbantásra való előkészítését javasolta, de ezt az altábornagy elengedte a füle mellett.) Február 27- én a fővezér utasítására Máriássy a Jenik-dandár egy részét (a 34. gyalogezred 1. zászlóalját) a magyar jobbszárny megerősítésére Verpelétre küldte, a 16. gyalogezred nyolc százada viszont Kápolnánál maradt. A 2. utászzászlóalj szerepléséről egyik helyről sincsenek adataink. Miután az utászokat általában nem harcoló alakulatként vetették be (bár szúrónyos lőfegyvereik erre is alkalmassá tették őket), eléggé bizonytalan, hogy Rómer alakulatának jutott-e közvetlen szerep a csatában, akár Kápolnánál, akár Verpelétnél.89 (8. kép) Ugyanakkor Thaly Kálmán feljegyzett egy anekdotát, mely szerint Rómer a csatában „két rendkívül hosszú”, tűzokádó kígyókra emlékeztető ágyúval volt kénytelen működni, amelynek „csövei oly szűkek voltak, hogy kaliberükbe egy használatban levő golyó sem fért be”, Rómer erre „gyorsan behatóan tanulmányozni kezdte a tudja Isten hány százados ágyúkat”, s elhatározta, hogy hatfontos golyókkal fog szerencsét próbálni. Ám a golyók túl kicsik voltak, mire Rómer rongyokba, pokrócdarabokba s kendőkbe göngyölte, s így lőtte ki őket. „A hatás, amily rémületes, oly gyilkoló volt. - Az ellenség rettentően félt csigaszerű ívekben s az égő rongyokkal együtt repülő lövegektől [lövedékektől], melyek ijesztő külsejükkel valóban inkább félelmet, mint kárt okoztak.”90 A történet már önmagában két önellentmondással bír. 1. Ha az ágyúcsövek túl szűkek voltak, hogyhogy a honvédségnél az alaptípust jelentő hatfontos lövedékek még lötyögtek is bennük? 2. Hogyan lehetett a hatás „amily rémületes, oly gyilkoló”, ha a lövedékek „ijesztő külsejükkel valóban inkább félelmet, mint kárt okoztak”? Ugyanakkor valami valóságeleme mégis lehet a történetnek, hiszen maga Máriássy is említi emlékiratában az „ódon ágyúkat”; igaz, a csatában történt alkalmazásukról később nem szól. A Jenik-dandár a csatát követően a magyar hadsereg többi csapatával együtt Kerecsendre, onnan pedig 28-án Mezőkövesdre vonult vissza. Az itt vívott lovassági összecsapást követően Dembiiiski újabb visszavonulást rendelt el, amelynek során 236
