Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)

Prohászka Péter: Rómer Flóris és Brigetio emlékeinek kutatása

ARRABONA 2013. 51. TANULMÁNYOK sott műemlékekre gondosan ügyelő Malek utibiztos úr udvarában hosszabb idő óta felállított többféle római farag­­vány, melyek, hogy minél előbb kerülje­nek múzeumunkba, már a szükséges lépéseket kellő helyen meg is tettem.” (Rómer 1860, 30.) Maleknak köszönhe­tően számos római feliratos kőemlékre lesz figyelmes, melyeket úti jegyzőköny­vében rajzban is rögzített (1. kép).8 Ráa­dásul Malek levelekben tájékoztatja az újabb leletekről. Az egyik, 1860. decem­ber 17-én kelt levelének összefoglalását az ószőnyi Pannonia szőlőben előkerült római kő feliratával9 és egy középkori edény rajzával együtt közli a Győri Régé­szeti és Történeti Füzetekben.10 (Rómer 1861a, 92.) Malek 1861. áprilisban tör­tént elhelyezését követően azonban tá­vozott azon személy, aki felügyelte és összegyűjtötte a római emlékeket Oszőny környékén.11 A Győri Közlönyben és A Bakony­ban megjelent beszámolóban ismerteti Brigetio fekvését, a római emlékek legfontosabb lelőhelyeként ismert Pannonia dűlőt, valamint néhány itt előkerült kőemléket. (Rómer 1860, 29-34.) így a Schön­­wisner által már ismertetett szarkofágot, melynek feliratát ki is egészítette,12 vagy a Minervának és Geniusnak állított oltárokat.13 Ugyancsak kitér a Zichy gróf udva­rában fekvő szarkofág feliratára, amit M. Aurelius Candidusnak a legio I. Adiutrix veteránjának és feleségének készítettek,14 a Jupiter Optimus Maximusnak a Nagy­magtárnál található oltárára,15 valamint egy, a Dunaparton álló szarkofágra.16 Rómer említést tesz még a tisztilakban található feliratos római téglákról, valamint a terra sigillata edényekről. (Rómer 1860, 33-34.) Mint megjegyzi: „Minden árvíz után számtalan pénzt, cserép- tégla- veder- mécsesdarabot találnak a szőnyi duna­parton. Feltűntek a gyönyörű pecsétviasz-színű, legszebb díszítményekkel ékesített táltöredékek [...] a szobák festett pallói és oldalfalai.” (Rómer 1860, 34.) Rómer ezekben az években kezd el foglalkozni a római és középkori feliratos emlékekkel, amelyek közlésében versenyre kel Paúr Ivánnal is. Leírásai és feloldásai egyre meg­bízhatóbbak, pontosabbak, mely önképzésnek köszönhetően közel egy évtizeddel később már a Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékeinek kiadásával alkot máig is maradandót. (Rómer-Desjardines 1873) J- W ТЫуР**' ; S ' y> So s 1 <V i t'Áui«. , r [ ^ ifit*' c ti-j я ki- \ U,M, c.mwvi yj - yj h 0fcC‘ /’Ü • В fi(j , 1. kép Rómer rajza a brigetioi leletekről а VII. úti jegyzőkönyvében (Forster Központ, Rómer hagyaték) 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom