Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Paár Ádám: Liberális demokrata pártok és jelöltek a Horthy-korszak gyúri parlamenti képviselőválasztásain
PAÁRÁDÁM LIBERÁLIS DEMOKRATA PÁRTOK ÉS JELÖLTEK A HORTHY-KORSZAK ... befolyásos politikai erővé váló antiszemitizmus is potenciális támadást intézett — bár más-más jelszavakkal és mélységben — a polgárság és a polgári értékek ellen. Ugyanakkor a szociáldemokrácia és a liberális demokrata kispolgári pártok, a közöttük lévő világnézeti ellentét dacára, szövetségesek is voltak az általános választójogért, a titkos szavazásért, a közigazgatási és szociálpolitikai reformokért folytatott küzdelemben. A századelő liberalizmusának baloldali áramlata, a polgári radikalizmus kompromittálódott az 1918-as őszirózsás forradalomban, majd a Károlyi Mihály vezette 1918—19-es népköztársaságban vállalt szerepe folytán. Ezért ez az irányzat teljes egészében kiszorult a közéletből. A polgári radikális irányzat derékhada emigrációba kényszerült (mint Jászi Oszkár Szende Pál vagy Kolnai Aurél), vagy marginalizálódott a hazai közéletben (Vámbéry Rusztem). A polgári radikálisok ideológiailag is szétszóródtak, egyesek utat találtak a kommunista üdvtan felé (Madzsar József, Braun Róbert), míg Jászi ragaszkodott az egyéni szabadságjogok fundamentumához. Jászi magyarországi hívei a Csécsy Imre által szerkesztett Századunk folyóirat körül tömörültek, de a lap szellemi befolyása és jelentősége nem vetekedhetett a háború előtti Huszadik Század című folyóirattal. (L. Nagy 1980, 10-11; Takáts 2007, 131.) Az ellenforradalmi korszak olyan reprezentánsai, mint a katolikus újkonzervatív Szekfű Gyula történész, közíró, a keresztényszocialista Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök vagy Szabó Dezső, a sehová be nem sorolható, egyedi eszmei utat követő, élesen antiszemita író, nemcsak az 1918-19-es forradalmi mozgalmakat ítélték el publicisztikájukban, hanem az 1867 óta tartó liberális fejlődéssel is leszámoltak. A kiegyezéstől tartó időszakból eredeztették azokat az erőket és mozgalmakat (közjogi ellenzékiség, a zsidóság gazdasági hegemóniája, munkásmozgalom), amelyek szerintük aláaknázták a birodalmat és a történeti Magyarországot. A korszellem 1919-1920-ban megfordult, és az októbrizmus, azaz a Károlyi-féle népköztársaság támogatása, valamint a munkásmozgalom mellett a liberalizmus is a vádlottak padjára került. (Takáts 2007) A polgári radikálisok közül csak az a Vámbéry Rusztem volt képes a két háború között is politikai szerepet betölteni, aki a Függetlenségi és 48-as Kossuth Párt színeiben Győrben elindult az 1925-ös időközi választáson. (Hubai I. 2001, 53.) Mégis, a nehézségek dacára a liberális pártok sorra meg- vagy újraszerveződtek. Az ellenforradalmi rendszer megbékélt a liberális demokrata ellenzéki pártok — valamint a szociáldemokrácia — létével. A liberális irányzatok közül csak az októbrizmus vált üldözötté, hasonlóan a szocialista irányzaton belül a kommunista párthoz. A liberális demokrata ellenzéket — hasonlóan a szociáldemokráciához — már csak a külföld szimpátiájának elnyerése miatt sem lehetett negligálni. Újjáalakult a Vázsonyi Vilmos vezette, kispolgári bázisú Polgári Demokrata Párt 1919. augusztus végén Nemzeti Szabadelvű Párt néven, az attól né101
