Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - N. Mészáros Júlia: A kép mint a művészi illúzió teljessége. Bevezető Németh János festészetéhez és a győri a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményébe került alkotásaihoz
N. MÉSZÁROS JÚLIA A KÉP MINT A MŰVÉSZI ILLÚZIÓ TELJESSÉGE aki érzékeny a rendre és a változásokra. Pályakezdésétől következetes a választott művészeti problémák önálló megoldásában és az egzakt festői eszközhasználatban. Képein az egészet mindig a maga összetettségében, s nem a valóság leképezésével teremti újra. Ehhez a legtisztább realizmust használja, ami nem tévesztendő össze a realista leíró festészeti módszerrel, hanem olyan belsővé vált szemlélet, melyben a konkrét és a relatív—a valóság és a látszat — nem egymást kizáró létező, hanem egyetlen kontinuum, a természet immanens lényege, valóságos két pólusa. Festészetében a tárgyias ábrázolás mellőzése a kezdetektől tudatos, bár nem kizárólagos: a kép a művészi látásmód, a valóság és a megalkotott látvány valóságának a viszonyrendszeréből születik. A művész nem foglalkozik jelenségek, fogalmak absztrakt leképezésével, törvényszerűt modellező szerkezetekkel, sem konkrét formákkal. A valóságot nézőpontok sokaságából formálódó, szüntelenül változó, és minden pillanatban érvényes, totális egységnek tekinti, melyben az anyag, a mozgás, a tér, az idő és a vizuális viszonyok egymást meghatározva, egymástól nem függetleníthető formaváltozatokat eredményeznek. Festészetével olyannak kívánja láttatni a világot, mint amilyen — meglévőnek, személyesnek és kölcsönös kölcsönös jelenlévőnek. Egyszerre szubjektívnek, reflektívnek, önéletrajz-jellegűnek, intimnek és mindenütt érvényesnek. Érzéki-konkrétnak és objektívnek, s viszonylagos képi összefüggéseiben többletértéket rejtő összetettnek. Képei ennek megfelelően mindig konkrétak, egyszersmind relatívak is, valóságos kontextusok dialektikus színviszonyokká érlelt, önazonos megtestesítői. Németh János sokat tanult az egzisztencialistáktól, akik felfedeztették vele a világ extrém relativitását (Camus), a különböző idősíkok egymásmellettiségének identitásteremtő mozzanatát (Sartre), valamint azt, hogy a tartalom asszociatív gazdag kapcsolódások mozgása (Prust), s a fogalmak nem statikus sajátosságok, hanem dinamikus leképezések (Martin Buber). Művészetének legfőbb erénye a nyitottság a világra és önmagára, a differenciált viszonyok különbségeire, az egész változásaira és a változás tisztán festészeti kifejezési lehetőségeire. Világlátása — bár közel áll a zen filozófiához, mely ugyancsak a valóság totális megragadására irányul —, nem egy előzetesen kiérlelt filozófián, hanem a művészet lényegének megértésén és eredményeinek a tanulmányozásán, a világ és saját festészeti gyakorlatának kritikáján alapul. Művészetszemléletének gyökerei a modern festészet kezdetéig nyúlnak vissza, közvetlen előzményei azonban a tárgy-nélküli absztrakt festészet avantgárd és kortárs eredményeinek az önálló feldolgozásában keresendők. A mesterség elsajátításához sokat tanult a megelőző korok, valamint Turner, az impresszionisták, Van Gogh és a magyar Mednyánszky László festészetéből, a tárgyias kifejezéstől való megszabadulás tekintetében Kandinszkijtól és a korai absztrakt geometrikus művészetből, saját színrendszere kialakításához pedig Goethétől kezdve Kleen és Ittenen át a digitális nyomdatechnikáig, valamennyi fontos színfestőtől és színtudományi eredményből. 217
