Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tóth László: A győri és Győr környéki nemes Kálóczy család története
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK Kálóczy gyűjteménybe. Vásárolt egyébiránt Ébenhöch Ferenc egyházmegyei kanonok híres numizmatikai gyűjteményéből is magyar középkori és római kori pénzérméket. A római érmék egy részét a Bencés Gimnázium régiségtárának ajándékozta, amelyeket Méry Etel bencés áldozár, a gyűjtemény gondozója folyamatosan közölt a Győri Közlöny 1864-es számaiban. Volt még 40 db csiszolt kőeszköz, egy női fej alakú bronz korsó a tulajdonában, értékes régi magyar drágakövek és igényes iparművészeti tárgyak. Nagy becsben tartotta az 1848-49- es forradalom és szabadságharc relikviáit (Kossuth-bankók, fegyverek, iratok, falragaszok stb.). A Kálóczy-gyűjtemény későbbi sorsáról nem rendelkezünk semmiféle adattal. Annyit tudunk róla, hogy Zoltán fia Fábry Nándor mosoni műgyűjtővel megbecsültette a gyűjtemény értékét.119 A politikától való visszavonulás is foglalkoztatta: idegileg nagyon megviselte az 1861-es országgyűlési szereplése, s emiatt jelentősen csökkent közéleti érdeklődése, s kihunyóban volt politikai szenvedélye, ám a szíve legmélyén még mindig szilárdan hitt a liberalizmus eszméjében. Tele volt szkepszissel és bizonytalansággal. Nem volt királyellenes, de szilárdan hitt az 1848-as törvényes, alkotmányos rend újbóli életre keltésében. Teleki öngyilkossága után kényszerű szerepet vállalt emigrációs társa és barátja politikai végrendeletének valóra váltásában. Nem igazán volt lelkiismereti vívódása, hogy ezután már a Deák-párti felirathoz csatlakozott, hiszen — Telekihez hasonlóan vallotta — csak formai különbség volt a határozati és felirati indítvány között. Deák Ferenc 1865. április 16-án a Pesti Naplóban megjelent húsvéti cikkében felajánlotta a kiegyezés gondolatát a bécsi kormányzatnak, mint írta: „Készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállásának biztonságával összhangzásba hozni.”120 Kálóczy sokat töprengett Deák kiegyezési ajánlatán, nem tudta igazán eldönteni, hogy kívánja-e a kiegyezést a hazának, mivel ez az 1848-as elveinek feladásával járt volna. Tele volt bizonytalansággal további politikai pályafutását illetően is. El kellett döntenie 1848 és 1861 után, hogy 1865-ben is újból induljon az országgyűlési képviselőválasztáson. Még mindig erősnek érezte a győri liberálisok és a választókörzete szavazóinak támogatását, így „megmérette” magát a pusztai kerület péri választásán. Most is nagy fölénnyel nyert, ám beszédében kikerülte a Deák-féle kiegyezési szándékokat. Újból, immáron harmadszor lett országgyűlési képviselő, ám elmaradt korábbi aktivitása. Tulajdonképpen már nem is volt felszólalása, nem igazán érezte jól magát az országgyűlési közösségben. Töprengései között elszánt és határozott lépést tett: 1867. januárl2-én benyújtotta Szentiványi Károlynak, az országgyűlés elnökének képviselői mandátumáról való lemondását.121 Nem magyarázkodott, tényszerűen közölte, hogy az „alapítványi alapok kerületi gazdasági főtiszti állomások egyikére kineveztettem”. Hűen önmagához még azt is hozzátette: „Jelen hivatalos állásom azonban nem változtatja meg politikai téren eddig vallott elveimet, melyhez ezen túl is hű fogok ma-
