Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tóth László: A győri és Győr környéki nemes Kálóczy család története
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK Kálóczy Mihály és Bertalan Ferenc tulajdonostársak igen tehetségesen, jó érzékkel és okosan gyarapították a Kálóczy kompánia működésének anyagi és pénzügyi alapjait. Pár év utáni hatékony gazdálkodás eredményeként a kompánia úgy meggazdagodott, hogy sikerült új eszközöket vásárolnia, két nagyobb méretű hajót és hat bárkát.61 A bárkák műszaki alapméretei: 16 m hosszú, 1,5 m magas, alul 3,20 m, felül 3,80 m széles.62 Egy ilyen óriási bárkában 500 mázsa hal fért el. A korábbi bárkák ennél kisebb méretűek voltak, mindössze 200 mázsát tudtak elhelyezni egy bárkában, így a hat bárkában összesen 1200 mázsa halat tudtak egy alkalommal Győrbe szállítani. Kálóczy Mihálynak teljes halkereskedelmi felszerelése több mint száz féle eszközből és berendezési tételből állt, amely több mint ezer forintot ért. S tegyük hozzá, hogy ezek jóval sokrétűbbek, korszerűbbek és jobb állapotban voltak, mint a Karvászy-féle eszköztár:63 Kálóczy eszközei között hat bárka, kettő-három teherszállító dunai hajó, dereglyék, ladikok, a bárkákhoz használatos csáklyák és kötelek, sózó hordók, dézsák, „vasas kormányevedzők” (sic!), sajtárok, ásók, lapátok, kannák, köszörűkövek, szákok, lakatok, csárdák (azaz bárkákon elhelyezhető lakó kalyibák), két tekerő kötélzet, ösztökék, láncok stb. szerepeltek. Két „telephellyel” rendelkeztek, az egyik egy reprezentatív lakóház Győr belvárosában, a hajdani Kálóczy-ház a mai Petőfi Sándor Művelődési Ház melletti, Teleki utcai oldalon lévő saroktelken állt (Teleki utca 57.). A második világháborúban bombatalálat érte. Itt folytatták le hajdanán az üzleti tárgyalásokat a pórokkal, a viza eladásokat, a vendégek fogadását, elszállásolását, végül más kompániákkal és az alkalmazottakkal a különböző elszámolásokat. Végül itt tartották a kompánia nagyobb ünnepi lakomáit, melyen rendszeresen ott voltak Kálóczy Mihály legényei is. A másik telephely a pataházi Kálóczy-kikötő volt a Mosoni-Duna jobb partján, mely inkább Kálóczy Mihály gazdasági céljait szolgálta. A mellékág egyébiránt tökéletesen megfelelt a Kálóczy kompánia „flottája” tárolására. A kikötőben pihent a két nagyobb dunai hajó, hat bárka, több dereglye és csónak. A hajózási eszközök tárolására egy raktárépület szolgált valamint, egy — legalábbis a belvárosi Kálóczyházhoz képest — szerényebb lakóház, melyben a szolgáló legények laktak, őrizték a hajókat és a bárkákat (3. kép). A leírtak alapján kijelenthető, hogy Kálóczy Mihály sikeres, jobb módú bárkabeli halkereskedő volt. Halálának pontos időpontja bizonytalan, az idézett perben 1773-ban már néhaiként említik. A jótevő özvegy végrendelete Kálóczy Mihály fia, Mihály, 1741. szeptember 8-án született Győrött.64 Tóth József kanonok, belvárosi plébános parókiáján keresztelte meg Gerencsér Mátyás káplán, a katolikus egyház liturgiája szerint. Keresztszülei Losonczi János és Szenteleki Anna voltak. 1786. január 3-án hunyt el a halotti szentségek felvétele mellett, 52