Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)

Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből VI. 1908

ALMÁSI TIBOR ÉVRŐL-ÉVRE — FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL VI. 1908. Almási Tibor ÉVRŐL-ÉVRE FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL VI. 1908. A XX. század első évtizedének utolsó éveiben, nem kis mértékben a fővárosi nagy képzőművészeti egyesületek, a Nemzeti Szalon és a Magyar Képzőművészeti Társulat vidéki „expanziójának”, illetve a helyi „erők” aktivizálódásának köszön­hetően Győr városában a művészet terén is megindult egy lassú, de fokozatosan erőre kapó és egyre szélesedő fejlődési folyamat. E folyamat eredményeként a ko­rábban kuriózumnak, egyedi eseményeknek számító képzőművészeti kiállítások, prezentációk olyan megszokott és kedvezően fogadott társadalmi összejövetelekké váltak, amelyek fontos szerepet töltöttek be a polgárosodó lakosság ízlésformálá­sában, szép iránti fogékonysága kiművelésében, nevelésében. Nem arról van szó, hogy a nagyobb szabású, a magyar művészet egészének helyzetképét tükröző és dokumentáló, vagy egy-egy helyi alkotó legújabb termését felvonultató tárlatok tömegeket mozgósítottak, nagyszámú érdeklődőt vonzottak volna, de hasonlóan az ország többi nagy városához, Győrben is kialakult a képzőművészetet kedve­lők és pártolók egy olyan csoportja, amely érdeklődésével, vásárlásaival fenntar­totta az igényt az újabb és újabb művészeti demonstrációk megrendezésére. A képzőművészet széles körben való népszerűsítése már csak azért is lényeges prio­ritásként jelentkezett, mert a századelőn a magyar művészeti életben megjelent egy olyan fiatal alkotógeneráció, amely bár a modern, a nyugat-európai törekvé­sekkel összhangban álló művészetet és szemléletet képviselt, ám érvényesülni csak szűk körben és nagyobb erőfeszítések árán tudott. A konzervatív intézményi ke­retek szorításából kilépni szándékozó fiatalok ezekben az években az erők egyesí­tését tartották az egyetlen célravezető útnak és üdvözítő megoldásnak. Az egyre-másra alakuló művésztömörülések sorából — jelentőségük, fontosságuk okán — kiemelkedett az 1907 őszén életre hívott Magyar Impresszionisták és Na­turalisták Köre (MIÉNK), az ugyanabban az évben alapított Magyar Képzőművé­szek és Iparművészek Egyesülete (KÉVE), illetve az 1908 februárjában Magyar Művészet Műkereskedés néven alakult, a fiatal, haladó művészeket istápoló egye­sület, amelynek alapítója a jeles műtörténész, művészeti író, dr. Rózsa Miklós volt. A Magyar Művészet Műkereskedés nem titkolt szándéka, célkitűzése az volt, hogy visszaszorítsa az ízlésromboló műnyomatok és reprodukciók beözönlését az or­szágba, hogy elősegítse a művészek és közönség egymásra találását, vagyis hogy elérje „az olcsó, de artisztikus műtermékek” minél szélesebb körben való elter­jesztését.1 E nemes cél megvalósítására a Magyar Művészet Műkereskedés saját kiállítási termet szándékozott fenntartani a fővárosban, de arra is vállalkozott, 189 T I

Next

/
Oldalképek
Tartalom