Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tóth Vilmos: A Nádorvárosi temető első évszázada
TÓTH VILMOS A NÁDORVÁROSI TEMETŐ ELSŐ ÉVSZÁZADA Tóth Vilmos A NÁDORVÁROSI TEMETŐ ELSŐ ÉVSZÁZADA 2012. december 1-jén volt a Nádorvárosi temető megnyitásának centenáriuma. A száz évvel ezelőtti esemény az egykorú győri sajtóhír szerint „minden ünnepség mellőzésével” zajlott le.1 A közelmúltbeli évfordulót is hasonló csend övezte, pedig Győr ma már legfontosabb temetője megérdemelné a figyelmet. Ezzel egyelőre még a temetkezéstörténeti és a helytörténeti kutatás is adós: mind az ismeretterjesztő, mind a szakirodalomból hiányoznak a Nádorvárosi temetőt érintő közlemények. Közismert tény, hogy a Nádorvárosi temetőt a betelt és később megszüntetett Belvárosi temető helyett nyitották meg.2 A Belvárosi temető önálló, részletes bemutatást igényelne, annyit azonban e tanulmányban is hangsúlyozni kell, hogy síremlékeit és az ott nyugvók maradványait az 1910-es évektől az 1940-es évekig nagy számban helyezték át a Nádorvárosi temetőbe. Emiatt jelenthető ki, hogy bár a Nádorvárosi temető csak száz esztendős, az ott található síremlékek története több mint kétszáz évet ölel fel, hiszen a legkorábbi a XIX. század első évtizedéből származik. A Nádorvárosi temető megnyitásával egyidejűleg a városvezetés lezáratta a Belvárosi temetőt, ahol a sírboltokban még öt évig megengedték a temetkezést, de mind az egyszerű sírhelyek, mind a sírboltok legkésőbb 1937 végéig voltak fenntarthatok.3 Győrött, a Belvárosi temető felszámolását követően, nem maradt fenn olyan több évszázados múltra visszatekintő központi sírkert, mint a dunántúli városok közül például Esztergomban, Keszthelyen, Kőszegen, Mosonmagyaróvárod:, Pápán, Sopronban, Sümegen, Székesfehérvárott, Szombathelyen vagy Veszprémben. Persze Győr esete sem egyedi: Budapesten, illetve más hazai városokban is jócskán akad példa arra, hogy egy új, központi jelentőségűnek szánt temető megnyitása egy vagy több régi temető megszüntetésével, emiatt pedig csoportos és sorozatos áttemetésekkel járt együtt, amelyek mindenhol elsősorban családi, és csak másodsorban városi vagy egyházi kezdeményezésre történtek. Mindez a XIX. század utolsó évtizedeitől zajló intenzív hazai városfejlődéssel hozható összefüggésbe. A legszorosabb és legfontosabb párhuzam a régi budai sírkertek, a Tabáni és a két Vízivárosi temető közel egykorú lezárása és felszámolása, amelyeknél az áttelepítés célpontja előbb a Németvölgyi — amelyet a XX. század második felében szintén felszámoltak —, majd a Farkasréti temető volt.4 Pécsett 1904-ben nyílt meg a Központi temető, amelynek kiépülésével párhuzamosan felszámolták a város régi sírkertjét, a Budai-külvárosi temetőt.5 Hasonló Debrecen esete, ahol 1932-ben kezdett működni a Nagyerdei temető, ezt követően megszüntették a város számos, elszórtan elhelyezkedő régi temetőjét, a neves személyek sírjait pedig az új temető díszparcelláiba helyezték át.6 Sopronban 1886-ban nyílt meg a mai Evangélikus temető, ahová az egyházközség 1920-as években felszámolt régi temetőjéből került át számos síremlék.7 81
