Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Simmer Lívia: A keresztényi templomos preceptorium "körvonalai" okleveles források és európai párhuzamok tükrében
ARRABONA 2012. 50/1. TANULMÁNYOK Jelenlegi ismereteink szerint a Templomos Lovagrend javára történő utolsó hazai adományozás mozzanatát egy 1239-es keltezésű oklevél örökítette meg, melyben a rend számára Keresztény közelében négy települést ajánlottak fel. (Fejér IV/1,146- 149.) IV. Béla az oklevélben II. András rendelkezését erősíti meg, mely szerint Szatmár fia Miklós Behu (Bő), Domona (Damonya), Louch (Lócs), Salaysa (azonosítatlan) falvakat és a hozzájuk tartozó földeket ajándékozza a templomosoknak, „quod quidam Nobilis, Nicolaus nomine, filius Sathamar, haeredum carens solatio [...] quod quasdam villas suas emtitias in Comitatu Supruniensi extra portam existentes, quarum nomina Behu, Domona, Louch, Salaysa, nec non proprias domos cum omnibus pertinendis suis domui sacrae militiae templi relinquere posset post mortem suam...” („egy bizonyos Miklós nemes, Szatmár fia, örökös híján [...] azokat a Sopron vármegyében lévő falvakat, melyek neve Behu, Domona, Louch, Salaysa, nem csupán a házakkal, hanem minden tartozékukkal együtt a szent templomos rendre hagyja halála után...”). Rokonai ugyanakkor azt állították, hogy Miklósnak csupán örökösödési joga volt a falvakra és a földekre, ezért nem adományozhatja el azokat. Leánynegyed jogán Miklós veje szintén jogot formált a birtokokra, azonban egy rendelet kimondta, ha az apa külön nem nyilatkozik erről, akkor a lányt nem illeti semmi. A felhozott vádakat felülbírálták, és végül a rendnek ítélték az eladományozott területeket: „dictae villae, et earum terrae [...] domui militiae templi perpetuo possidenda remanerent;” („az említett falvak és földjeik [...] a templomos rend végleges tulajdona maradt;”). Az eredeti adományozást megörökítő oklevelet nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy II. András uralma alatt, azaz 1235 előtt történhetett, az uralkodó 1217- ben indított keresztes hadjáratának eredményeképpen. Fejér az 1239-es oklevelet szintén a Hevenessi-gyűjteményből közli, melynek végén jelzi, hogy az okiratot 1272-ben V. István ugyancsak megerősítette. Ez alapján feltételezhető, hogy a négy falu a tatárjárást követően is a templomosok birtokában maradt. Bő neve keresztes jelzővel együtt — „cruciferorum de Buu” — a vasvári káptalan 1265-ös bizonyságlevelében jelenik meg, melyben Hobay nevezetű föld határjárásakor említik a települést. (ÁÚOIII., 123-124.) Ugyancsak 1265-ös keltezésű az az oklevél, melyben hiteleshelyi szerepkörben bukkan fel Bő preceptors — „preceptor de Beu” — is, mikor Veszkényi Salamon, IV. Béla előtt, Székas és Czirák nevű birtokait Veszkényi Dénesnek engedi át. (Nagy I., 31-32.) A mai Győr-Moson-Sopron megye területén további két olyan települést ismerünk, melynek templomos tulajdonba kerülését oklevél bizonyítja. 1228-ban II. András király „pro salute ex remedio anime nostre” („lelki üdvösségünk orvoslásáért”) adományozta a rendnek Сопи — Kóny — falut, mivel korábbi tulajdonosa, Péter, örökös nélkül hunyt el. (ÁÚO L, 250-252.) A Rábaköz keleti részén, a Tóközben fekvő Kóny határát részletesen körvonalazza az oklevél, melyből kiderül, hogy a település vízellátottsága igen kedvező: a Rába erei, halastavak és csatornák táplálják a falut. (Takács 2000,33-38.) Egykor Győr vármegyében helyezkedhetett el az a Szőlős (Zeuleus/Zeleus) nevű település, mely а XIII. század közepén, a tatárjárást követő években is, biztosan a temp56
